A szocialisták székesfehérvári jelöltje arcról megismeri saját szavazóit

2021. október 16. 16:42

Olyan kevés szavazójuk maradt a szocialistáknak Székesfehérváron, hogy a jelöltjük már név szerint és látásból ismeri őket – derül ki a Hírklikk egyik cikkéből.

2021. október 16. 16:42
null

„Kérdésünkre elmondta, hogy Székesfehérvár százezres város, olyan, mint egy nagy község. Ő személyesen vagy látásból ismeri a szocialista szavazók többségét, ezért meri azt mondani, hogy egyre több MSZP-s voksoló jelenik meg a sátornál” – szerepel az árulkodó mondat a Hírklikk azon cikkében, mely arról számol be, hogy a szocialistákkal szimpatizálók utolsó napon, azaz szombaton rohamozták meg a szavazósátrakat.

„Meg is kérdezte őket, miért csak most jöttek el, mire azt a választ kapta sokuktól, hogy döntésükben segítette őket a pártelnökség állásfoglalása, amelyben végre egyértelművé vált, hogy az MSZP melyik jelölt mögé áll be” – áll a cikkben, mely alapján valószínűsíthető, hogy a szavazói a párt jelöltjét, Márki-Zay Pétert jöttek támogatni Dobrev Klárával szemben.

Fotó: MSZP, Székesfehérvár

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rácz Gabriella
2021. október 16. 22:55
Érdekes módon az adókedvezményeket és általában a kedvezményes állami juttatásokat szívesen fogadja az is aki erősen kritizálja a kormányt...
Kristály
2021. október 16. 22:18
Nyomnám nekik a nyugati libsi rezsit a 3 hónapban rögtön más szögböl látnák a libsiket. Egy kis 30% adó emeléssel kostóltatnám a libsi világ ízeivel. Lehet 6 hónap elteltével a pacsker az égnek állna.
RPéter10
2021. október 16. 21:10
Ha Cser -Palkovics András úrral elolvasok egy riportot mindig arra gondolok,h sajnálom,h nem ott élek. Bár minden fideszes ilyen lenne...
hidegfehérmintaled
2021. október 16. 20:49
Mind a 23-at?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!