Varga Judit: Alaptalan az EP azonos neműek házasságáról szóló állásfoglalása

2021. szeptember 14. 23:00

Az Európai Parlament szeretné megmondani, hogy mit tartsunk házasságnak, családnak, valamint a gyermek-szülő viszonyba is bele akarnak szólni – emelte ki az igazságügyi miniszter.

2021. szeptember 14. 23:00
null

Varga Judit szerint „teljesen alaptalan politikai állásfoglalás” az Európai Parlament (EP) azon keddi állásfoglalása, amely szerint el kell ismerni az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatát.

„Úgy látszik nem tágítanak, továbbra is fáj az EP-nek, hogy Magyarország a gyermekvédelmi törvény által semmilyen szexuális propagandát nem enged be a köznevelési intézményekbe, iskolákba, óvodákba.

 – fogalmazott az igazságügyi miniszter keddi, angol nyelven is közreadott Facebook-bejegyzésében.

A gyermekek nevelése kizárólag a szülő feladata és ezt az Európai Unó Alapjogi Chartájának 14. cikke is kimondja. Pont Brüsszelben lenne ezt olyan nehéz megérteni? – tette hozzá. 

Az Európai Parlament szeretné megmondani, hogy mit tartsunk házasságnak, családnak, valamint a gyermek-szülő viszonyba is bele akarnak szólni.

Megint olyan kérdésekről akarnak nekünk felülről utasítást adni, melyek nemzeti hatáskörbe tartoznak. Az már csak hab a tortán, hogy az EP ismételten a 7-es cikkely szerinti eljárást lebegteti a kezében – írta. Felidézte, hogy az Alaptörvény értelmében az „ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége”

Magyarország tehát a lehető legmagasabb szinten védi az emberi jogokat, ezért is értelmetlen ez a politikai hisztériakeltés az Európai Parlament részéről. A tények mellettünk szólnak - hangsúlyozta. „Magyarországon minden felnőtt úgy él saját elhatározása és világnézete alapján, ahogy szeretne. A gyermekek nevelése azonban kizárólagosan a szülők joga. Ebből nem engedünk!” – szögezte le bejegyzésében Varga Judit.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2021. szeptember 15. 23:41
Ez "zokni" kommentelőnek szólt, de itt jelent meg. ----------------------------------------------------- Akkor ezek szerint MINDENKI "szélsőjobbos", még a Google oldalakon is? A baj csak az, hogy úgy LÁTSZIK, szövegértelmezési problémáid vannak, hiszen nem csak a a Googleon vannak meghatározások a neomarxizmusról, hanem minden keresőben és szerte a weben. Itt van egy cikk a Wikin, amit nem kenhetsz "szélsőjobbosokra!" Ezt az elméletet úgy is hívják, hogy "új baloldal." Ha még ezt sem érted meg, akkor valóban nem tudsz szöveget értelmezni! https://en.m.wikipedia.org/wiki/Neo-Marxism
filamer
2021. szeptember 15. 06:43
Amíg csak az LMBTQ tagság, esetleg néhány szavazásban való részvételt követelnek meg az EU parlamenteri tagságig, addig jó, de majd a megálmodott szép új világban, kötelező lesz gyakorolniuk az LMBTQ bármelyik irányzatának tömeges gyakorlatát, gyakorlatait, lehetőleg igazoltan video vagy TV közvetítéssel, akkor lesz meg Brüsszelben a Kánaán...
Bellmondo
2021. szeptember 15. 05:15
Amit a miniszter az emberi jogok védelmének gondol az nem elég és nem megfelelő. A szexuális kisebbségek védelmét éppen úgy elvárják mknt a romákét vagy a pirézekét. A magyar izompolitika csak kárt okoz. Ravasz és bölcs politizálással, az EUs újbeszél követésével lehet jelenleg az ország hasznára lenni. Káromkodás, erőszak, hőzöngés a sarokba állít és a pénz folyósításának leállítását valamint a fontos gazdasági és tudományos kapcsolatok megszakítását eredményezi.
Zokni
2021. szeptember 15. 04:49
Az állásfoglalás nem lett hitelesen beidézve. A hölgy tudtommal olyasmikre reagál, amelyek nem lettek megemlítve a dokumentumban. Illetve tulajdonképpen átértelmezi a szöveg indítékait. Ami egy dolog. De mi az, hogy ,,alaptalan”? Egy állásfoglalásra, egy véleményre vonatkozik, amit az EP többség megfogalmazott az EB felé. A használt kifejezés után, egy hosszú és ,,alapos” indoklás szokott állni egyes bírói döntésekben, a bírált érvelés hibáit felsorolva. Itt csak ,,gyermekvédelmi törvény”, és más, szokásos Fitymás hadova szerepel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!