Rekviem a 154 éves Főkertért – 24 órás csendes tüntetésbe kezd egy kertészmérnök

2021. szeptember 19. 16:39

A kertész szakma sokkot kapott – írta közösségi oldalán Megyeri Szabolcs.

2021. szeptember 19. 16:39
null

„Tegnap egy sajtóhírből a kertész szakma, és a több milliós hazai Kertbarát közösség megtudhatta, hogy mindenféle társadalmi vagy szakmai egyeztetés nélkül a 154 éves, önálló és a történelem hullámaitól függően autonóm Főkertet megszüntetik” – osztotta meg gondolatait Megyeri Szabolcs kertészmérnök. Hozzátette: a kertész szakma sokkot kapott.

A Főkert korábbi vezérigazgatója közösségi oldalán gyászolta a „154 és fél évet élt” céget, ugyanakkor Bardóczi László, a főváros főtájépítésze az Indexnek cáfolta, hogy az alkalmazotti létszám csökkenne. Bardóczi azt mondta, a Főkertnél kevesebb igazgató lesz, de a vezérigazgató, Zakar András marad. Az alatta lévő korábbi szinteket összevonják, kirúgni nem fognak senkit, írja az Index.

A szakember szavai nem győzték meg Megyeri Szabolcs kertészmérnököt, aki Facebook-oldalán azt írta, szombaton déltől „Rekviem a 154 éves Főkertért” címmel csendes, egyszemélyes 24 órás tüntetést tart. A demonstráció a FŐKERT épülete előtt kezdődik és a fővárosi önkormányzat épülete előtt ér véget szeptember 19-én. 

Fotó: Facebook

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2021. szeptember 20. 10:54
Karácsony, GYÉB TÜTTŐ ELINTÉZTÉK! EZT is elintézték! Rendesen!
cybericius
2021. szeptember 20. 10:30
Emlékszem arra a videóra, ahol Baán László magyarázta a sötét Karácsonynak, hogy miért nem lesz kevesebb zöldfelület a Városligetben. Ez a Megyeri figura meg ott ugrált Karácsonynak. Érdemes volt. Vagy egy hatalmas lúzer, vagy Karácsony megzsarolta, aztán dobta a picsába.
nyugatiszél
2021. szeptember 19. 20:11
A NER éppen most számolja fel a Gellért hegyi kertészeti campust, az 1860-ban alapított arborétummal együtt. 2000 fásszárú növényfaj, kertészek generációi tanultak itt. Valószínű "luxus" lakóparkot vagy effélétt csinálnak belőle. https://kertk.szie.hu/karunkrol/budai-arboretum
Sörgyári megálló
2021. szeptember 19. 18:07
Ma a BVSC uszodánál láttam, hogy már őszilégy-legelők is vannak. Apró fák nőnek ki az aluljáró lépcsőkből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!