Feloszlatja a MÚOSZ Belpolitikai Szakosztályát Enyedi Nagy Mihály

2021. szeptember 28. 15:52

Enyedi Nagy Mihály – ígérete szerint – a napokban részletesebb érveivel, bővebb terjedelemben is megindokolja döntését.

2021. szeptember 28. 15:52
null

Enyedi Nagy Mihály, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Belpolitikai Szakosztályának alapító elnöke a MÚOSZ Elnökség döntésének ellenére szeptember 30-ig nem próbálja megszervezni a szakosztály vezetésének tisztújítását, hanem helyette a szakosztály feloszlatásáról döntött – írja a Media1.

Lépésével lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a „maradék szabad, vagy részben független magyar belpolitikai újságírásban” ma aktívan közreműködők „felismerjék a MÚOSZ jelentőségét, belépjenek a szervezetbe, és megújításában szerepet vállalva újjászervezzék a jövő szempontjából is legjelentősebb újságíró szakosztály érdemi működését”.

Enyedi Nagy Mihály meggyőződése, hogy a MÚOSZ újrapozicionálása azért sürgős, és elengedhetetlen feladat, mert „a IV. Köztársaság médiaszabályozásának kialakítása a szakmai-érdekvédelmi szervezet felkészült és minőségi részvétele nélkül ismét politikai-gazdasági alávetéssel, kiszolgáltatottsággal fenyeget. Mindezt az bizonyítja, hogy a III. Köztársaságban a média hatpárti gyámkodás alatt működött, ezért a FIDESZ és a NER ezt könnyedén fordította egypártira.”

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelikánkutyája
2021. szeptember 29. 16:22
""Lépésével lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a „maradék szabad, vagy részben független magyar belpolitikai újságírásban” ma aktívan közreműködők „felismerjék a MÚOSZ jelentőségét, belépjenek a szervezetbe, és megújításában szerepet vállalva újjászervezzék a jövő szempontjából is legjelentősebb újságíró szakosztály érdemi működését”." Lefordítom: a valamiben dr. Nagy Mihály problémája eszerint az, hogy már "a független magyar újságírásban működök" is messze leszarják a "legjelentősebb" MÚOSZT. Ezért inkább feloszlatja, minthogy "érdemi működés nélkül" a semmiben tisztújítást végezne. Aztán Enyedi úr: ne tessék ám az Ijú Gárdát az utcára vezényelni a LIBE érkezésekor, merthogy itt tombol a diktatúra!!!
Gyikó István
2021. szeptember 29. 11:50
.....aki!......
Gyikó István
2021. szeptember 29. 11:44
"Ha jóllátom,akkor az ott..."csak nem az anno,un.Médiahajó-kat szervező enyedinagymihály?....
catalina9
2021. szeptember 29. 07:00
"Nagy nap lesz csütörtökön a MÚOSZ-ban, hiszen a kádári hírszerzés egyik egykori fedőszerve rendezvényt tart. A vitaindítót ENYEDI NAGY Mihály, a Belpolitikai Szakosztály elnöke tartja, aki a rendszerváltás előtt a KISZ KB tagja és agitprop osztályvezető (!) volt, az állambiztonságnak bizalmasan beszélt Krassó Györgyről, amiből jelentést készítettek. Krassó a diktatúra egyik kiemelt célpontja volt, akkoriban éppen egy izgatási üggyel próbálták ellehetetleníteni. Enyedi Nagy – mint joghallgató – azt mondta, Krassó izgatást követett el. A jogász-újságíró a rendszerváltás után a médiahajóval vált ismertté, majd 2006-ban már a Gyurcsány-kormány tanácsadója volt. Csütörtökön egyébként nem csak ő fog beszélni, hiszen a politikus KARÁCSONY Gergely a sajtószabadságról szónokol, de mások mellett szerepet kap az egykor a maoistákhoz sorolt MAJTÉNYI László is." van még kérdés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!