Átszervezés Budapesten, Karácsonyék ismét az autósokat vennék célba

2021. szeptember 27. 09:00

A közterületek köztisztaságának, közbiztonságának fenntartása helyett a fővárosi autósok büntetésére helyezheti a fókuszt a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. A FÖRI-n belüli változtatásokat a szervezet vezetője, Gyurcsány Ferenc korábbi testőre, Handl Tamás eszközölte, a végső döntést Karácsony Gergely főpolgármester hozta meg. A FÖRI szerint az összevonással csupán hatékonyabbá, célravezetőbbé szeretnék tenni a közterület-felügyelői munkavégzést.

2021. szeptember 27. 09:00
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Aligha túlzás: Budapest köztisztasági és közbiztonsági állapota rég nem látott szintre süllyedt az elmúlt hónapokban. A főváros közterein, aluljáróiban ismét megjelentek a hajléktalanok, a nagyobb csomópontokat pedig agresszív bandák, a budapesti lakosokat zaklató szerhasználók lepték el. Ugyan a kerületek a rendőrség bevonásával igyekeznek javítani a helyzeten, a problémát kizárólag fővárosi szinten lehet hatékonyan kezelni.

Ezt Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes is beismerte egy 24.hu-nak adott nyilatkozatában, amelyben többek között a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) újjászervezéséről értekezett. Csakhogy miközben a Karácsony Gergely-vezette Fővárosi Önkormányzat a nyilvánosság előtt igyekszik ebben az ügyben is kompetens szereplőnek beállítani magát,

addig a háttérben olyan változtatásokat eszközöl, amelyek aligha szolgálják a köztisztasági, a közbiztonsági állapot helyreállítását.

Erre utal a Mandiner birtokába jutott szervezeti és működési szabályzat-módosítás, amelyben az áll: a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságon (FÖRI) belül összeolvasztják a Közlekedésrendészeti Szolgálatot az úgynevezett Akció Szolgálattal. Utóbbit még Demszky Gábor főpolgármestersége idején hozták létre azzal a feladattal,

  • hogy ellenőrizzék a kiemelt prioritású, nagy forgalmú közterületek jogszerű használatát,
  • hogy megakadályozzák, megszakítsák, megszüntessék, valamint szankcionálják a közterületek rendjére, tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenységeket,
  • s hogy a közterület-felügyelők működjenek együtt a közbiztonság, a közrend, az önkormányzati vagyon védelmében.
Összevonás a FÖRI-ben, ám az új SZMSZ még nem került fel a szervezet honlapjára
Összevonás a FÖRI-ben, ám az új SZMSZ még nem került fel a szervezet honlapjára

Kétséges, hogy az előbb említett feladatok miként végezhetőek el úgy a szeptember 15-én életbe lépő integrációt követően, hogy a közlekedésrendészetnek nem a köztisztaság, a közbiztonság ellenőrzése a prioritás – bár e feladatok szintén megjelennek a január 27-én hatályba lépő szervezeti és működési szabályzatban –,

  • hanem a mozgásban korlátozott személy parkolási igazolványának jogszerű használatának ellenőrzése,
  • a védett övezetekben közlekedő, várakozó járművek behajtási és várakozási hozzájárulásainak vizsgálata, a visszaélések szankcionálása,
  • a kerékbilincsek alkalmazása a korlátozott várakozási övezetben díjfizetés nélkül várakozó, illetve a közterületen szabálytalanul elhelyezett járműveken.

Egyébként az új szervezeti és működési szabályzat még nem került ki a FÖRI honlapjára, de úgy tudjuk, a változtatás 30-40 embert érint, akik ezentúl másfajta feladatot fognak végrehajtani.

Az ügyben kerestük a Fővárosi Önkormányzatot, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot, mivel indokolják a Közlekedésrendészeti Szolgálatot összeolvasztását az Akció Szolgálattal, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Utóbbi reagált megkeresésünkre. Mint írták, „a FÖRI döntéshozó vezetői az összevonásokat és átcsoportosításokat az összlétszám sérelme nélkül 2020. évben megkezdte, amelynek egyetlen célja, hogy a közterületi jelenlétet növelje és ezáltal hatékonyabb és célravezetőbb legyen a közterület-felügyelői munkavégzés.”

A sajtóosztály jelezte, a szolgálatvezetők, szolgálatvezető-helyettesek és a szolgálattámogatók adminisztratív jellegű munkája is fontosnak mondható, de a közterületi fokozottabb jelenlét elengedhetetlen. „Az elmúlt időszak tapasztalatai és mindennemű visszajelzései alapján az adminisztrációs jellegű tevékenység a szolgálati területeken vajmi kevés, míg a közterületi megfelelőbb jelenlét és aktivitás kiemelten hiányolt – fogalmaztak válaszukban, úgy összegezve, hogy „a FÖRI döntéshozóinak állaspontja szerint a megfelelő szakmai tudással és tapasztalattal, nem az adminisztrációs területet kell erősíteni, hanem hatékonyabban kell fellépni a fiatal, felzárkózó kevesebb tapasztalattal rendelkező kollégák tanításával és ezzel is az aktív közterületi munkavégzést erősíteni.”

Karácsony Gergely döntött az összevonásról

Mivel a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a Fővárosi Önkormányzat önálló költségvetési szervezete, annak szervezeti és működési szabályzatáról mindig az aktuális főpolgármester dönt egy személyben. Ugyan a legtöbb esetben az intézmények vezetői tesznek javaslatot a városvezetőnek – ezt a FÖRI esetében Handl Tamás, Gyurcsány Ferenc egykori testőre teheti meg –, a verdiktet jelenleg Karácsony Gergely mondja ki.

Handl Tamásnak azonban aligha kell tartania előterjesztésének várható negatív visszhangjaitól, hiszen Gy. Németh Erzsébet Humán Területek Főpolgármester-helyettesi Irodájának vezetője épp a felesége: Keszthelyi Dorottya, és ez a részleg készíti elő a fővárosi szervezetek személyzeti kérdéseit. Keszthelyi az irodavezetés mellett az angyalföldi önkormányzatnál is dolgozik DK-s képviselőként, illetve elindult az ellenzéki előválasztáson is.

Ismét az autósok kerülhetnek célkeresztbe

Míg a fővárosi közterületek közrendjének ellenőrzése, közbiztonságának fenntartása innentől kezdve a budapesti rendőrségre hárulhat – amely értelemszerűen, a meglévő feladatai mellett nem fogja tudni azt a szerepet betölteni (csekélyebb súlyú jogsértések kezelése), amit a közterület-felügyelet végzett –,

addig az Akció Szolgálat emberei most az autósok ellenőrzésével, szankcionálásával foglalkozhatnak.

Nem mellékes, a bírságolások közvetett módon bevételt termelnek a Fővárosi Önkormányzatnak, így könnyen előfordulhat, hogy Karácsonyék döntését a FÖRI bevételi irányzatának pótlása – a pandémia miatt bevezetett parkolási díjak eltörléséből eredő bevételkiesés – motiválhatta, és nem a szakmai indokok.

MTI Fotó: Füzesi Ferenc
MTI Fotó: Füzesi Ferenc

Handl több kerékbilincselést sürgetett, kevésnek tartotta a napi 3-4 esetet

A HírTV számolt be egy évvel ezelőtt arról a felvételről, amelyen a FÖRI vezetője arról beszélt, meg kell emelni az autósok büntetésének a számát. „Ha felülmegyünk a kereten, amit kijelöltünk vonalnak, és megcsináljuk a dupláját és megcsináljuk a háromszorosát, a következő évben feljebb tudjuk emelni a szintet. Nem akarunk még annál is feljebb menni, mert felemeljük a szintet, mondjuk a duplájára, simán meg tudjuk csinálni. Tudunk venni számítógépet, tudunk venni autót, tudunk venni egy csomó mindent, ami megkönnyíti a munkánkat” – fogalmazott Gyurcsány korábbi testőre, hozzáfűzve: azért akar szigorúbb fellépést, mert kevésnek tartja a befolyó bírságot, amelyből a főváros is vastagon kap.

„Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenkit meg kell bírságolni, de az, hogy egy huszonnégy óra alatt három kerékbilincset rakunk ki Budapesten és mellé rakunk két feljelentést, vagy közigbírságot, bocsánat, közigbírságot, az nálam kimeríti a nem k*va sokat dolgozunk című műszakot” – tette hozzá Handl Tamás.

Címlapkép: Karácsony Gergely főpolgármester beszél, mellette Tüttő Kata (b) és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesek (MTI/Mónus Márton) 

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyikó István
2021. szeptember 27. 20:00
És biztosaklehetünk abban,hogy a mindezt őmiatta elszenvedő autósok majd ezt voksaikkal"megfogjákhálálni"neki?.....
Mentafiu
2021. szeptember 27. 15:01
Dugó...kerékbilincs...autók... mindig csak ez megy... Van ennél sokkal súlyosabb gond is Budapesten pl a 50-100 éves lakóépületek amikben naponta van dugulás. A duguláselhárító meg nagyon drága és sok megbízhatatlan van... Miért nem lehet az omladozó épületeket megcsinálni? Akit érdekel: https://dugulaselharitas-fix-aron.hu/dugulaselharitas-budapest
Hesperia
2021. szeptember 27. 14:02
"Ezzel a hülyeséggel már le lehetne állni. Nem haladta meg." De igen. NÉzz utána. " akármennyien vannak, nyilván nem megy el mindegyik szavazni, és amelyik elmegy, nyilván nem mindegyik Karácsonyra szavaz" Igen, ebben már több igazság lehet. De tendecia-szerűen bizony a bal-koalíció mozgósította őket. Ennek számos oka van, szerintem a legsúlyosabb az, hogy évek-évtizedek óta mossa az agyukat a saját (angol, német, francia, olasz, holland stb.) sajtójuk arró, hogy itt micsoda "illiberális diktatúra" van. Sok hülye elhiszi és ha már itt van "tenni akar valamit egy jobb világért".
Tiszafa
2021. szeptember 27. 13:27
Helyes. Hergeljétek csak a balfasz pesti népet. Megérdemlik, ha már benneteket választott...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!