Karácsony minden pozíciót megígért Márki-Zaynak, csak lépjen vissza

2021. szeptember 30. 23:02

„Továbbra is azt állítom, hogy én leszek az ellenzék közös jelöltje” – szögezte le Karácsony Gergely a Partizán csütörtök esti élő műsorában.

2021. szeptember 30. 23:02
null

Az ellenzéken belül van egy mély megosztottság Karácsony Gergely szerint – derült ki a Partizán csütörtök esti élő műsorából, amelynek vendége Karácsony Gergely volt, aki a műsorban kommentálta az előválasztás eseményeit.

Karácsony szerint megosztott az ellenzék

Karácsony szerint az ellenzék egyik részét a DK képviseli, „ami a legjobban mozgósító párt az ellenzéken belül, de kevésbé kritikus a 2010 előtti kormányzással szemben. Orbán Viktorra valamiféle puccsistaként tekintenek, és a 2010 előtti állapotot próbálják helyreállítani” – véli Karácsony Gergely. 

Az ellenzék másik tömbje viszont – szerinte – „éles kritikákat fogalmaz meg a 2010 előtti rendszerrel kapcsolatban, mondván, ez ágyazott meg a kétharmadnak. Ez a tömb megosztott ugyan, de ez teszi ki az ellenzékiek kétharmadát, a bizonytalanok pedig 100 százalékban ilyenek” – fogalmazott.

A főpolgármester úgy véli, ellenszélben kampányolt

Karácsony Gergely a Partizánban értékelte először az előválasztási eredményeket, majd közösségi oldalán megosztott videójában is összegezte meglátásait. A főpolgármester a műsorban a többi között elmondta, szerinte azt az eredményt érte el, amit gondolt és Dobrev Klárától ennél is erősebb eredményt várt. Mint fogalamzott: érezte, hogy Márki-Zay lesz a harmadik helyen.

A főpolgármester ugyanakkor úgy véli, nagy ellenszélben kampányolt, mivel szerinte a Fidesz őt tekinteti elsőszámú ellenfélnek, ezért rá irányult a legtöbb támadás. Ezek a támadások ráadásul szerinte sok szavazatot elvittek tőle, így a többiek „szélárnyékban kampányolhattak”.

Karácsony: Én leszek az ellenzék közös jelöltje

A műsorból kiderült az is: Karácsony már pénteken tárgyalni fog Márki-Zay Péterrel, és szívesen tárgyal Jakab Péterrel is. Márki-Zay csütörtökön arról beszélt, nem tudja miért kéne neki automatikusan visszalépnie Karácsony javára, lehetne ez fordítva, de Karácsony „egyelőre nem látja ezt a forgatókönyvet”.

Karácsony szerinte erre már csak azért is kevés az esély, mert az ő visszalépése nem javítaná Márki-Zay esélyeit, hiszen a főpolgármester szavazóinak másodlagos preferenciája Dobrev Klára lenne, aki viszont nem tudná jó eséllyel leváltani a Fideszt, míg Márki-Zay szavazói ezzel szemben átszavaznának rá.

A főpolgármester persze azt sem tartja kizártnak, hogy a második fordulóban nem lesznek visszalépések. Ezt azonban nem tartja kívánatosnak.

Karácsony: Márki-Zay gyakorlatilag bármi lehet

Karácsony Gergely nagyon nagyra tartja az erkölcsi tisztaságot, amit Márki-Zay a politikában képvisel, és bár „vannak közöttük ideológiai nézetkülönbségek, sok dologban egyetértenek”. 

Márki-Zay gyakorlatilag bármi lehet a kormányában a miniszterelnök-helyettesig bezárólag.

„Ha én leszek a miniszterelnök, Márki-Zay Péter lesz az elszámoltatási atyaúristen” – mondta.

A momentum kapcsán úgy véli, hogy a párt szavazói már most rá szavaztak a párt elnökével szemben, és a befutó momentumos jelöltek az MSZP és pártja, a Párbeszéd támogatását is bírták, így közös jelöltnek számítanak. A DK szavazóinak az üzente, hogy egyetért azzal, hogy „a fideszes alaptörvény nem legitim, és kardinális kérdés, hogy az új kormány ne esküdjön fel rá”. Ezzel szemben azt nem tartja kivitelezhetőnek, hogy az új parlament feles többséggel érvénytelenítse az alkotmányt.

Fotó: Facebook, Szeretlek Egerszeg

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stones1963
2021. október 01. 11:55
https://www.beol.hu/orszag-vilag/marky-zay-petereknek-dolgozott-korabban-a-sokmillio-forinttal-es-szavazolapokkal-balesetet-szenvedett-ferfi-video-4377905/
Vakfolt
2021. október 01. 11:21
"Továbbra is azt állítom, hogy én leszek az ellenzék közös jelöltje – szögezte le Karácsony Gergely a Partizán csütörtök esti élő műsorában." Már rég tudjuk, csiribiri gelibá, de neked meg még nem szabad elmondanod a hülye szavazóidnak.. hadd ünnepeljék a demokráciát..
zolizolizoltan
2021. október 01. 10:54
Már minden késő Gergő. Túl sok vidéken a DK-s jelölt, akik sorra el fogják veszíteni a körzetüket. Budapest ezt nem tudja ellensúlyozni.
zakar zoltán béla
2021. október 01. 10:28
MoslaDéKok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!