Gyorsan elengedte Karácsony az előválasztás első fordulóját, értékelőjében máris a másodikra buzdít

2021. szeptember 30. 22:35

„Egyikőnk sem gondolhatja azt, hogy az első fordulóban mindent megtett a korszakváltásért” – véli a főpolgármester, aki szerint a második körben „integratív jelöltet kell támogatni”.

2021. szeptember 30. 22:35
null

Dobrev Klára mellett Karácsony Gergely főpolgármester is értékelte az előválasztás első fordulójának eredményeit. „Nagy győzelem született. Győzött a demokrácia, győzött a változás ügye, győzött a hitünk, hogy a politikában helye van a méltányos vitáknak és a tisztes versenynek” – fogalmazott Facebook-oldalára feltöltött videójában Karácsony, aki megköszönte az előválasztás lebonyolításában résztvevő nyolcezer ember munkáját és gratulált minden pártnak és jelöltnek valamint riválisainak.

Alig ért véget az első, a főpolgármester már a második fordulóra buzdított

„Egyikőnk sem gondolhatja azt, hogy az első fordulóban mindent megtett a korszakváltásért” – fogalmazott értékelőjében Karácsony Gergely. Hozzátette: „Az első fordulóban mindenki a szíve szerint szavazhatott, a második forduló viszont már a szív és az ész választása együtt”

A főpolgármester ugyanakkor megjegyezte, hogy bár

nagyszerű, hogy hatszázezer ember elment az előválaszásra, de ennek négyszerese fog kelleni a kormányváltáshoz,

így a második fordulóban át kell gondolni, ki az a jelölt aki képes a jelenlegi baloldali tábort tovább bővíteni azzal, hogy integrálni és nem tovább megosztani képes a szavazókat – emelte ki.

A főpolgármester videóját teljes egészében az alábbiakban tekintheti meg:

Fotó:  Attila KISBENEDEK / AFP

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ToIeranciaterror
2021. október 02. 19:58
"nagyszerű, hogy hatszázezer ember elment az előválaszásra, de ennek négyszerese fog kelleni a kormányváltáshoz" Kezdi érteni? :)
szürkeSzarvas
2021. október 01. 07:49
A Geri legnyagyobb erénye a teljes alkalmatlanság-ami strómannak alkalmassá teszi. Emiatt ő "nyer". A Klein család a 2002es -forgatokönyvet játssza-csak ott a Piroska néni egyetemi "kúroembere" volt a stróman. ("Öreg kutya nem tanul uj mutatványokat"-kazakstani okosság.)
Prominet
2021. október 01. 07:05
600 ezer mi? Ahányszor olvasom mindig több lesz... Addig kerekítik, amíg a stop feri akciót lekörözik. Fogadok a második vagy akárhányadik fordulóban meglesz a millió. Csak toll és akarás kérdése. Szerintem a 400-at sem kerülte el a résztvevők száma. Senkit sem ismerek aki elment volna szavazni. Tök hiteles... olyan libsi haladár... mint a sok, rengeteg, tömeges, meg a többség... kapják be a cédulámat...
Pandaka pygmaea
2021. október 01. 06:37
Epedve várom az izgalmas 2. fordulót. :D Az átbaszott és kiábrándult jakabisták vajon melyik remek dékás jelöltet fogják támogatni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!