Ha most játszana, letérdelne az egykori magyar válogatott focista

2021. szeptember 10. 16:58

„Nem kényszerítenék térdelésre senkit, de azt el kell fogadni, ha a világ efelé halad, felesleges fekete pontokat gyűjtögetni emiatt” – nyilatkozta Thomas Sowunmi, a magyar válogatott első fekete játékosa.

2021. szeptember 10. 16:58
null

Sok helyen még nem tudnak túllépni a magyar válogatott múlt heti meccsén, amikor a Puskás Aréna közönsége kifütyülte a térdelő angol játékosokat, a magyar keménymag egy része pedig megdobálta a gólt szerző, majd a B-közép előtt ünneplő Raheem Sterlinget.

Összeségében kellemes benyomások

A nyugati fősodratú sajtó nagyobb része rasszizmusról írt, az egyik brit lap Anglia-Rasszisták 4-0 címmel tudósított a mérkőzésről. A meccs másnapján Schmidt Mária nyílt levelet írt Boris Johnson angol kormányfőnek, a hét elején pedig a Telex egész cikket szentelt annak,

miért kellett volna térdelnie a magyar játékosoknak.

A portál ma is foglalkozott a témával, ezúttal a magyar válogatott első fekete játékosát, Thomas Sowunmit szólaltatták meg. A nigériai származású labdarúgó ott volt az angolok ellen a nézőtéren, a szurkolótáborról összességében kellemes benyomásokat szerzett a 90 perc alatt. „Elszomorodott, amikor látta, hogy Raheem Sterlinget dobálták, és a fotón látható gyűlölettel teli arcoktól is” – olvasható a Telex cikkében.

Reméli, utólag elgondolkodnak az ultrák

Olyan szívesen feltenném a kérdést ezeknek az uraknak: miért? Miért gyűlöltök? Remélem, utólag elgondolkodtak, miért így engedték ki a gőzt. Rossz érzéssel töltött el, amikor már akkor fütyülték, ha a labdához ért, holott ennek nem volt előzménye, nem provokált senkit” – jelentette ki Sowunmi. „Azt sem értem, miért nem kaphatja meg a tiszteletet egy csapat, amikor letérdel, és miért kell fütyülni. Ha most lennék válogatott futballista, én is letérdelnék. Együttérzésből.

Átmentem azon, amikor a boltban utánam jöttek, és azt figyelték, nem tűnik-e valami. Nem tudták megmagyarázni, miért néznek meg jobban, mint másokat. Dél-Amerikából jöttünk haza, a magyar válogatott melegítőjében voltam, a német határőr engem szúrt ki ellenőrzésre. Maté tea volt nálam, a csomag legtetején, ő a kábítószert kereste. A csapat mellém állt, de akkor is kiemeltek közülük. Nem kényszerítenék térdelésre senkit, de azt el kell fogadni, ha a világ efelé halad, felesleges fekete pontokat gyűjtögetni emiatt.

Magyarország soknemzetiségű ország, csak nézzük meg a középpályánkat: Schön, Kleinheisler, Schäfer. Korábban soknemzetiségű volt a futball, a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégely, van itt porosztól oroszig mindenki, ezért olyan tehetséges nemzet a miénk, ezért szépek a magyar nők. Nem tudom, hány olyan magyar van, akinek a felmenői között csak magyarok szerepelnek. Ezért érthetetlen ez az utálatvágy, mert ugyanolyanok vagyunk, csak külsőleg különbözünk” – indokol az egykori válogatotott focista.

Nyitókép: MTI Fotó, Beliczay László

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elbogumilo
2021. szeptember 12. 01:34
Miért kellene térdelni a bűnöző-gyújtogató-fosztogató-gyilkolászó-fajgyűlölő csürhe előtt/tiszteletére?
rollotomasi
2021. szeptember 11. 17:45
Külföldi és kúlföldi között óriási a különbség. Porosz és orosz azért lehet itt, mert nagyjából egy a kultúrkör, egy a gondolkodásmód és az értékrend. Még egy ázsiaival szemben is előbb van közös kapcsolódási pont, mint egy afrikaival szemben. Ezt "felejtik" el rendszeresen a migrációt, a nyílt társadalmat éltetők. A másik: te történetesen a kommunizmus szülöttje vagy. Ha anno nem születik az a hamvába holt ötlet, hogy Afrikában terjesszük a kommunizmust, a te faterod Magyarországnak még a környékére sem jött volna, úgyhogy érthető, hogy véded a mundér becsületét.
Akitlosz
2021. szeptember 11. 17:33
Nem kellene állampolgárságot osztani négereknek és nem lennének feketék a magyar válogatottban.
Akitlosz
2021. szeptember 11. 17:31
"de azt el kell fogadni, ha a világ efelé halad," Miért? Miért kell? Kinek a joga eldönteni, hogy merre haladjon a világ? Miért csak neki van ehhez joga, a többieknek miért nincsen ehhez joguk? Miért nem térdelnek inkább a négerek a gazdáig előtt? Miért nem térdelnek inkább az alattvalók az uralkodójuk előtt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!