Nyílt levél Boris Johnsonnak

2021. szeptember 03. 16:39

Söprögessen a saját háza táján. Van mit.

2021. szeptember 03. 16:39
null
Schmidt Mária

„Megdöbbentett az az érzéketlen és a szokásos brit gyarmatosító attitűdről tanúbizonyságot tevő bejegyzése, ami elítéli a magyar drukkereket állítólagos rasszizmusukért. A britek vendégként jöttek fővárosunkba, és egy olyan gesztussal hergelték a magyar szurkolókat, amit mi álságos pótcselekvésnek érzünk. A britek évszázadokon keresztül gyarmatosították a világ különböző részeit, a mai napig egy kasztrendszeren alapuló elaggot világot működtetnek. Mi soha nem gyarmatosítottunk senkit. Ezért azt tanácsolom, hogy olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van. Álságos és hivalkodó, a brit moralizálást kifejező gesztusukkal nem tesznek semmit sem meg nem történté, sem jóvá.

És akkor arról még nem beszéltem, hogy mi magyarok a britektől soha, semmi jót nem kaptunk. Trianon felelősségét, ahogy az egész elhibázott bűnös versailles-i szerződést ugyan a brit PR-felelősök mintegy száz évre át tudták tolni a franciákra, de ma már senki nem gondolja, hogy az akkori világ vezető hatalmát, a brit világbirodalmat a tönkrevert és megrogyott franciák utasítgatták. Az 1918-as fegyverszünet utáni közel 1 millió németet éheztetett a brit blokád halálra, ami persze a németek dolga lenne, ha lenne bennük civil kurázsi, én csak jelzem, hogy tudjuk. Ahogy azt is tudjuk, hogy a II. világháború alatt több millió indiait is halálra éheztettek, mert elvették a gabonájukat, hogy a felsőbbrendű briteknek legyen. Churchill rasszista indoklása persze nem okoz Önnek problémát, különben nem őt tartaná példaképének. Soha, ismétlem, soha nem fogjuk megbocsátani, hogy 1944 őszén egy sajtpapíron osztották fel Sztálinnal térségünket és toltak át minket Ázsiába!

De most térjünk vissza a focihoz. Az EB-döntőn a britek, ahogy évtizedek óta mindig, csürheként viselkedtek. Megvertek több szurkolót, 11-est hibázó feketebőrű focistáikat rasszista támadások érték. A meccsen jelenlevő Vilmos herceg és Ön sem gratulált a győztes olasz köztársasági elnöknek, ami igazán bunkó dolog. Ahogy az olasz himnusz kifütyülése is.”

Nyitókép: Dan Kitwood / POOL / AFP

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. szeptember 04. 12:28
Az angolok szervilizmushoz szoktak, ez az őszinte hangnem meglepő lesz nekik... Miután tényszerű az írás, nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, legfeljebb áttesznek minket a rasszista fiókból a fasisztába...:)
gyaloggos
2021. szeptember 04. 12:24
EZ csak elmélkedés részemről! AZON kívül, hogy üdvözölendő az angol miniszterelnökhöz intézett nyílt levél ama gyalázatos angol viselkedés okán, melyet a csütörtöki meccs előtt, alatt közben adtak elő az angolok! DE! ABBAN nem vagyok biztos, hogy Trianont bele kellett volna ebbe keverni, illetve az utolsó, széteső kis államot emlegetni, akkor sem, ha esetleg igaz.
olajfa1
2021. szeptember 04. 11:49
Na szóval ez mind mind igaz. Sajnos megint igaz az a magyar közmondás, hogy "az kiabál leghangosabban akinek a háza ég"...
Senye Péter
2021. szeptember 04. 09:16
Ami a rasszizmust illeti, "Magyarországot illetően érzéseim nem voltak tárgyilagosak. Bevallom, hogy undort éreztem, és érzek még ma is, ama turáni törzs iránt" kijelentés nem egy elvakult foci szurkolótól, hanem Harold Nicolson brit diplomatától származik, akire Trianonban a megcsonkított Magyarország térképének megrajzolását bízták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!