Mint ismert, Gyurcsány Ferencnél a hétvégén elszakadt a cérna. A DK-elnök Debrecenben fenyegetett meg egy idősebb férfit, akinek azt mondta:
Azt javaslom magának: nagyon gyorsan fogja be a száját, és viselkedjen rendesen! Megértette?!”
Tényi István ezután fordult a debreceni rendőrkapitánysághoz – írja a Magyar Nemzet. Indoklása szerint Gyurcsány „olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen”, ezzel pedig szabálysértést követett el. Jelezte azt is, mivel a felvételen szereplő személynek (a sajtóban megjelentek alapján Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek) nem volt jogszabályi felhatalmazása a rendészeti tevékenység végzésére, és a sérelmezett cselekmény nyilvános helyen zajlott le, Gyurcsány Ferenc a magatartásával szabálysértést követett el.