Újabb felújításokat jelentett be a MÁV az egyik legforgalmasabb fővonalon

Július közepéig tartó munkálatok és módosított menetrend várja az utasokat.

Semmi más nem történt, csak rendreutasítottam valakit.

„A jobboldali média éppen egy agresszív fenyegető valakinek próbál beállítani, mert megvédtem a összegyülteket Debrecenben. Pedig semmi más nem történt, csak rendreutasítottam valakit. Egészen pontosan azt mondtam neki, »viselkedjen, a hétszázát!«, mint egy óvodásra, úgy kellett rászolni. Pedig ő nem bánt velünk ilyen kesztyűs kézzel. Válogatott sértegetések, trágárságok, hazugságok épp, hogy csak tetlegességig nem fajult a rendzavarása. Senki nem lépett közbe, én megtettem. Eddig is és ezután is mindent megteszek, hogy senkinek ne essen baja a rendezvényeinken!”
Kép forrása: Facebook-videó