Egy pártba olvadtak össze a felvidéki magyar erők

2021. szeptember 20. 10:42

Rábólintott az MKP a Szövetségbe való beolvadásra.

2021. szeptember 20. 10:42
null

Rimaszombatban ülésezett vasárnap az MKP kongresszusa, ahol arról döntöttek, hogy a párt belép-e a Szövetségbe – írja az Új Szó. Hozzátették: a küldöttek a Szövetségbe való beolvadás mellett döntöttek. Forró Krisztián a Szövetség elnökjelöltje, Berényi József lesz az MKP platformjának elnöke. 

Emlékeztettek: miután az Összefogás szeptember 11-én Komáromban elfogadta a Szövetség alapszabályzatát, a Híd pedig szeptember 18-án Tardoskedden jóváhagyta a párt megszűnését és beolvadását a Szövetségbe, már csak az MKP kongresszusának hozzájárulására volt szükség ahhoz, hogy minden adott legyen az új párt megalakulásához.

Az utolsó lehetőség?

Az Új Szó arról ír, hogy

vasárnap az MKP kongresszusának küldöttei is elfogadták a Szövetség alapszabályzatát,

ezzel minden akadály elárult a közös magyar párt, a Szövetség megalakulása elől. A küldöttek Forró Krisztiánt választották meg a Szövetség elnökjelöltjének. Ezt még később az egységes párt kongresszusának is meg kell majd erősítenie.

Berényi József szerint a Szövetség az utolsó lehetőség, hogy a magyarságnak újra legyen parlamenti képviselete Szlovákiában:

Ez a legutolsó lehetőségünk, nagyon nagy lesz a kihívás, nagyon nagy a teher, de bízom benne, hogy meg tudjuk majd szólítani a felvidéki magyarok széles rétegét, hogy a Szövetséget válasszák” – mondta.

Kép forrása: MKP Facebook-oldala

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2021. szeptember 20. 11:23
Hajrá testvérek! Egységben az erő! Ha már Trianon előtt hatvan évig hülyék voltunk és magunkat szivattuk, legalább most legyen már eszünk! A cél a megmaradás, a gyarapodás, a békesség először önmagunkkal, aztán egymással egymás közt, aztán a többi nemzettel. Nekünk kell alakítani a jövőt, különben a többiek alakítják a számunkra! Lásd még: Trianon 10 oka/4: elhibázott politika https://m.youtube.com/watch?v=YNfotB1QrIk
Maraslako121
2021. szeptember 20. 11:15
Végre
MZXX
2021. szeptember 20. 11:08
Na végre. Egy jó lépés a helyes irányba.
Knerten
2021. szeptember 20. 11:01
Mondjuk, ha esetleg azzal kezdenék, hogy a tót ügynököket meg az agyatlan, eltótosodott libsi sekélymagyarokat kihajigálják maguk közül... az sokat lendítene nemcsak az ő ügyükön, hanem a Kárpát-medence összmagyarságáén is. (Kedves RMDSz: lányomnak mondom, menyem értsen belőle!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!