Jól mutatja az érintett szakasz kétségbeejtő állapotát, hogy szinte végig jelentős sebességkorlátozások vannak érvényben: a Széll Kálmán tér felől legalább 8 helyen, így a tér utáni balos ívben (20 km/h), a Nyúl utcától a Szent János Kórházig (35 km/h), a Városmajornál (15 km/h), a Szent János Kórház és a Nagyajtai utca között (30 km/h, de van, ahol 10 km/h), a Hűvösvölgyi ívekben (10 km/h).
Az Index megszerezte Karácsony Gergely főpolgármester hivatalának egy 2021. tavaszi feljegyzését, amelyből az derül ki, hogy a BKK/BKV az akadálymentesítési beavatkozásokon túl áramellátási beavatkozásokat (áramellátási hálózat felújítása és bővítése) és pályafelújítást is szükségesnek tart mind az 50-es, mind pedig az 56/56A-s vonalakon. Ez azt jelenti, hogy így tovább csúszik a korszerű CAF-villamosok megjelenése a kérdéses vonalakon – pedig a BKK még tavaly novemberben még azt kommunikálta, hogy a megrendelt CAF-szerelvények várhatóan idén ősztől rendeltetésszerűen megjelennek az 50-es és 56/56A-s pályákon.
Kis túlzással ma már mindenhol közlekednek modern CAF-szerelvények, csak ott nem, ahol kellene – jegyzi meg az Index.