Itt az újabb fővárosi botrány, a BKV hajózási tendere

2021. augusztus 11. 12:00

Még nyugvópontra sem került a BKV Zrt. buszmutyiügye, már beúsztak a képbe a fővárosi óriáscég hajóüzemeltetési tenderének vélt, már rendőrségen is bejelentett visszásságai.

2021. augusztus 11. 12:00
null
Joó István
Joó István

Miközben Karácsony Gergely főpolgármester biciklizésre, gyaloglásra vagy tömegközlekedésre buzdítja a lakosokat autózás helyett, alaposan befagyott a főváros által megrendelendő, közszolgáltatásban végzett BKV-s hajóközlekedés a Duna budapesti szakaszán. Ráadásul súlyos szabálytalanságok is körvonalazódnak a több mint egy éve húzódó pályázat kapcsán. Ismert: a BKV Zrt.-t Tüttő Kata MSZP-s városüzemeltetési főpolgármester-helyettes felügyeli, aki nemrég hírhedt, fürdőruhás tengeri lovaglásával, illetve az erről készült, utóbb törölt közösségi médiás posztjával szerzett magának a korábbinál is nagyobb ismertséget. Előzőleg pedig volt élettársa, Leisztinger Tamás oligarcha cégét nem tartotta távol egy buszos tendertől.

Ismeretes: a budapesti menetrendszerinti hajózás 2012-ben, Tarlós István városvezetése alatt indult, és 2019-ig folyamatos is volt. 2020-ban a koronavírus járvány miatt nem újították meg a lejáró szerződéseket, melyek által a BKV Zrt. hét hajója tovább róhatná a habokat a Kopaszi-gát és a Római-part között.

Nincs pénz – vagy mégis van?

De mi következett idén nyáron, miután legyőztük a harmadik hullámot? Egyrészt még május 27-én Bolla Tibor BKV-vezérigazgató a Telex hasábjain bejelentette: „Idén nem lesz a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban végzett, menetrendi hajóközlekedés.” Azzal indokolta ezt, hogy a koronavírus-járvány következtében forráshiányos mind a BKV, mind a BKK, mind pedig maga a főváros, és ezért inkább az alapszolgáltatásokra igyekeznek összpontosítani.

A „forráshiányos” BKV tavaly júniusi nagy hajóüzemeltetési tenderét a Magyar Kikötő Fejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. nyerte, ám a Világgazdaság idei cikke szerint a pályázat első számú vesztese, tehát közvetlenül a nyertes mögé sorolt Rubin Group Kft. jogorvoslati kérelmet nyújtott be, a „BKV Hivatásforgalmú menetrendszerinti közszolgáltatás üzemeltetése hajókkal, üzemeltetési szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárása ellen a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Így a folyamat amúgy is elakadt. 

Ugyanakkor a BKV vagy nem mond igazat, amikor forráshiányra panaszkodik, hiszen 2020-ban a hároméves szolgáltatási megrendelést kínáló tender általunk kikért szerződéstervezetéből kivehető: a hajózási pályázat szerint mintegy 1,8 milliárd forint kellő fedezete van a projektre. Vagy pedig csak papíron volt meg ez a pénz. Mindenesetre a visszalépés is pénzbe kerül, de erre még visszatérünk!

Igen gyanús referenciák

Csakhogy már ezt megelőzően, a procedúra egy korábbi szakaszában is

jókora anomáliák keletkeztek a pályázati eljárás során.

A Mandiner összesen öt idevágó előzetes vitarendezési kérelmet talált az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben, a győztes alul maradt vetélytársai mind vitarendezési kérelmet nyújtottak be. Ebbe beleértendő az a két, eredetileg a legkedvezőbb árajánlatot tevő cég, amelyet menetközben kizárt a BKV; sőt, a Versenyhivatalnál fel is jelentette ezeket úgymond versenytorzító magatartás miatt. A kizártak vitatják ennek jogosságát. 

A tenderbontás két, versenyben maradt vesztese pedig leginkább azt kifogásolja, hogy szerintük a nyertes Magyar Kikötő Zrt. referenciája nem valós, például hamisan állította, hogy kellő üzemórányi hivatásforgalmú hajójárat-szolgáltatást nyújtott. Az érvelés része az is, hogy a győztesnek kihozott Magyar Kikötő Zrt-nek referenciát adó cég, a Silverline főtevékenysége reklámügynöki tevékenység, és a cégkivonat alapján az látszik, hogy gyakorlatilag nincs köze a hivatásforgalmú hajójáratokhoz. Az ebben a tekintetben releváns „belvízi személyszállítás” nem is szerepel a tevékenységi körei között. 

A második legjobb érvényes ajánlatot adó pályázó, a már említett „fő vesztes” Rubin Group Kft. – Személyhajózási Kft. még egy további előzetes vitarendezési kérelmet is beadott. Mint utóbb kiderült: hiába. Ebben azt kifogásolják, hogy a BKV az első kérelmük nyomán nem kizárta a szerintük hamis adatot szolgáltató későbbi győztest, hanem lényegében csak hiánypótlásra, újabb referencia becsatolására szólította fel. A Hír Tv minapi beszámolója szerint a fentiek miatt e hét elején valaki bejelentést is tett a rendőrségen. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője ezt még nem erősítette meg lapunknak, de választ ígért, beleértve annak tisztázását, hogy ha igen, akkor indul-e nyomozás és milyen címen.

Bánatpénzről nem feledkeztek el

A Mandiner a szerződéstervezetet tanulmányozva kiszúrta még, hogy ha a nyertessel megkötik a szerződést, és azt esetleg azonnal felmondja a BKV valamiért – például mert az ő részéről mégis fedezethiány áll fenn, illetve következik be –, akkor

egy évnyi kötelezően lehívott minimum üzemóra árának a negyedét ki kell fizetnie a nyertesnek bánatpénzként.

Számításunk szerint pusztán ez százmillió forintnál is nagyobb összeg. 

Kérdés, hogy lesz-e valaha is szerződés ilyen fejlemények után. Mindenesetre jó volna legalább annyit tudni, miért volt sürgős a BKV-nak, hogy a vitarendezés pontjainak érdemi megvizsgálása nélkül ilyen gyorsan lezárja az eljárást. Kérdéseinket föltettük a BKV sajtóosztályán, ahol választ ígértek a későbbiekben. Amint ez megérkezik, cikkünket frissítjük.

Mindenesetre a Rubin Group jogorvoslati kérelme miatt a szerződéskötés mindenképp csúszik. A vállalkozás ügyvezetője csak annyit jegyzett meg a Mandinernek, ők nem szeretnének az ügy átpolitizálásába keveredni, ezért nyilatkozatba sem bocsátkoznak. Egyszerűen a győztes referenciáját vitatják; a jogorvoslat annál is inkább fontos a számukra, mivel a járvány múltával a hajózási szereplőknek életbevágó, hogy megfelelő üzleti lehetőségekhez jussanak. (Egyébként a Rubin Group a 2019-ig folyamatos BKV-s menetrendi hajózás egyik főszereplője volt, megosztva vett részt az akkori üzemeltetésben.)

Itt sincs semmi látnivaló?

Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), a BKK igazgatósági tagja megkeresésünkre közölte:

Akkor is az volt, hogy a szabálytalanságra utaló információk kiderülésekor a BKV és a főváros előbb hárított, ám rendőrségre került az ügy. Most is hamis referenciák gyanúja merült föl, ám a fővárosi cég szerint nincs itt semmi látnivaló. Mi azt mondjuk: ha szabálytalanság történt – és ez egyre megszokottabb baloldali vezetés idején –, annak legyen következménye. Ennek érdekében is felszólítom Karácsony Gergely főpolgármestert, személyesen vizsgálja ki a hajótender mutyigyanús ügyét.”

Mindezek nyomán jelen állás szerint lehetetlen megjósolni, hogy a héttagú BKV-flotta – név szerint: Hófehérke, Budavár, Várhegy, Lágymányos, Lánchíd, Pestbuda, Hungária – mikor tölthetik be ismét hivatásukat, azaz telhetnek meg utasokkal, akik a Dunán keresztül, „dugómentesen” szeretnének közelebb jutni budapesti úti céljukhoz.

FRISSÍTÉS!

A BKV az ügy rendőrségre kerülését így kommentálta augusztus 11-én kelt válaszlevelében a Mandinernek: "Sajnos nem először kerül Társaságunk olyan helyzetbe, hogy az ajánlattevők egymás közötti vitája, piacszerzési viaskodása egy általunk lefolytatott közbeszerzési eljárásban csúcsosodik ki. A jogszabályok a BKV számára szerény lehetőséget biztosítanak arra, hogy két ellentétes állítás közül kinyomozza, hogy mi az igazság. A BKV kénytelen a rendelkezésre álló információk alapján dönteni, ezért természetesen támogatni fogunk minden hatósági vizsgálatot, amely széleskörű eszközeivel feltárja az esetleg szabálytalanságokat, valamint valótlan állításokat."

S hogy látja a BKV a hajózási közszolgáltatás újraindításának kérdését jelenleg? Nos, szerinte jelenleg "nem állnak fent olyan, a közbeszerzési törvény szerint meghatározott indokok, amely alapján a BKV mentesülhetne a szerződéskötés alól. Ezért a BKV a jogszabályok által kötelezett a szerződés megkötésére. A szolgáltatás újraindításával kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések."
 

Nyitókép: A BKK-BKV menetrend szerint közlekedő utasszállító kishajója úszik át a Szabadság híd alatt, déli irányba tartva a Dunán (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2021. augusztus 11. 21:57
Az utasokat személyesen Tüttő elvtársnő gogja szállítani lovon. Felárért az elvtársnő fürdőruhája választható.
lendvaiildiko
2021. augusztus 11. 16:51
Nincs még a grillsütőnek nevezett roncsvillamosok mellé egy kis bónusz ajándék? Leselejtezett rozsdás német hajók a rajnáról? Esetleg megalalpíthatná Tüttő elvtársnő a lóflotillát, snájdig matrózok ménlovakon vizilovagoltatják majd pénzes utasnőiket
nempolitizálok
2021. augusztus 11. 16:28
Na most a Kispesti magas ballibsi győzelem után én is bátrabb lennék legalábbis Bp-en korrupciós téren. A Karácsony háta mögött és neki működési teret biztosító Gyurcsányék és a Momentum nyilván igen rendesen lefosztja a fővárost és még az sem biztos, hogy hátrányukra fog válni.
nempolitizálok
2021. augusztus 11. 15:57
Nem csak Kispesten vallják azt ballibsik, hogy hülye az, aki nem keres évi százmillát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!