A Dorogi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt tettek feljelentést. A helyi rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd pár napon belül azonosították a felételezett elkövetőt, és július 30-án előállították a rendőrkapitányságra.
A gyanú szerint I. I. július 26-án 23 óra előtt Tokodon kiszállt egy autóból, majd minden előzmény nélkül egy baseball ütővel és egy macsetével rátámadt három, az utcán tartózkodó emberre, majd autóval elhajtott a helyszínről. Ugyanezen a napon éjfél után az egyik tokodi ház ajtaját is megrongálta. Az esetet megelőzően pedig, napokkal korábban telefonon zaklatta a ház lakóját.