„Tanuljunk meg kerékpározni migráns nőkkel!” címmel tartanak rendezvényt Józsefvárosban

2021. augusztus 27. 14:39

Bicikliket csak korlátozott számban tudnak biztosítani.

2021. augusztus 27. 14:39
null

Két szombati és egy csütörtöki alkalommal szervez kerékpáros programot a Józsefvárosi Önkormányzat, valamint a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület és a józsefvárosi Közösségi Részvételi Iroda. A „Tanuljunk meg kerékpározni migráns nőkkel!” című rendezvényt azért kívánják megszervezni, mert a „Magyarországon élő külföldi nők többségének eddig nem volt alkalma ezt megtapasztalni” – írják a szervezők.

A háromalkalmas sorozat első napján ügyességi gyakorlatokat tartanak olyan nőknek, akik már tudnak biciklizni. A következő, szeptember 4-i alkalomra a teljesen kezdő nőket várják, szeptember 9-én pedig a forgalomban való biciklizést gyakorolják majd a migráns nőkkel.

A Józsefvárosi Önkormányzat és a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. támogatásával megvalósuló programon csak korlátozott számban tudnak bicikliket biztosítani, ezért arra kérik a jelentkezőket, hogy akinek van kerékpárja, az hozza is magával.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2021. szeptember 14. 08:21
A Bede jól megtrollkodta őket.
fonak
2021. szeptember 06. 14:16
Na, pont ilyen vízgereblyézésekre kell a norvég alap pénzét feltétlenül az Ökotársnak elosztania.
NoSS
2021. augusztus 28. 14:15
Haladó kurzus: nyereg nélkül. Oktató: Szájer j
Pityesz01
2021. augusztus 28. 08:42
Józsefváros legégetőbb problémája... Oo
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!