Pedofil tartalmakra hivatkozva kémked az Apple az iPhone-okon és iCloudokon

2021. augusztus 06. 22:10

Tesztelni kezd egy új rendszert az Apple, hogy automatikusan kiszűrje, ha valaki pedofil tartalmat tárol az iPhone-jában vagy iCloud-fiókjában, és szükség esetén értesíti a hatóságokat.

2021. augusztus 06. 22:10
null

A cég egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy miként működik a rendszere. Ennek értelmében a bűnüldöző szervek adatbázist tartanak fenn azokról a képekről, amelyeket a hatóságok tudomása szerint gyermekek elleni szexuális visszaélés keretében készítettek, és ezeket a képeket úgynevezett numerikus kódokká alakítják, amelyek képesek képazonosításra, de nem képesek annak rekonstruálására.    

Az Apple ezzel a lépéssel csatlakozik az olyan technológiai óriáscégekhez, mint a Google vagy a Facebook.

Az Apple mindazonáltal közölte, hogy igyekszik egyensúlyozni a biztonság és az adatvédelem között. Az Apple döntésével kapcsolatban azonban felmerültek adatvédelmi aggályok is. Greg Nojeim, a Center for Democracy and Technology nevű, adatvédelemmel foglalkozó szervezet biztonsági és megfigyelési projektjének társigazgatója szerint

ami kiszolgáltatott lesz a lehetséges visszaélésekkel szemben, nem csak az Egyesült Államokban, hanem szerte a világban”. Az Apple honlapján kiemelte, hogy módszerét a felhasználó adatainak védelmét figyelembe véve tervezték meg. A cég hangsúlyozta, hogy az eszköz nem fogja „leolvasni” a felhasználó fényképeit, és a gyermekekről készült ártalmatlan képek nem fognak egyezést mutatni az adatbázisban találhatókkal.

(MTI)

Fotó: LOIC VENANCE / AFP

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ksara
2021. augusztus 08. 09:44
Hagyjuk már ezt a süket szöveget. Jó ürügy, hogy legalizálják azt, amit minden szolgáltató csinál, és valahol, valamikor talán jóvá is hagytál valami homályos utalást erre: figyelik az email-jeidet, a kapcsolatrendszeredet, és a felhőkbe feltöltött tartalmaidat. Minden mikrofonnal rendelkező eszközöd lehallgat. Ez a rád küldött reklámokból egyértelműen kiderül. Elég naiv gondolat, hogy az így megszerzett egyedülálló, óriási adatbázist csupán reklámcélra, vagy bűnüldözésre használják.
Anonymtalan
2021. augusztus 07. 09:12
Már látom az új iPhone hirdetést a szemem előtt: iPhone (TM) now with built in iSpy (TM). Unlike Pegasus and other professional spying tools the new iSpy (TM) is preinstalled and integrated into your system and as such it has all the secret unducomented interfaces to hide itself and its operation completely from the user and professional IT security stuff. The new iSpy (TM) analyzes automatically all your files and if it finds something offensive it automatically sends a report to the nearest authority. Just download our new iOS (TM) update or even better buy our newest iPhone (TM) model. Since nowadays what counts as offensive dynamically changes we offer a tool to your local authorities to update and customize the Offensiveness List i.e. in North Korea talking about hunger is considered offensive, so North Korean authorities can make your phone spying for this offense. There's nothing you cannot do with iSpy (TM). iSpy (TM) better than Pegasus. :D
Osztap Bender
2021. augusztus 07. 09:03
Azt hitte a sok bugyuta metélt, hogy a nyakukban hordott Dávid csillag megóvja őket a fajtársak megfigyelésétől. Most, hogy rájöttek a tévedésükre, a kormányt szidják. Mintha nem a fajtik üzemeltetnék a cuccot, onnan Izraelből, mintha nem azok állítanák össze a megfigyeltek listáját. Csúnya nagy öngólt rúgtak, kollektív játékkal. Egyébként pedig akinek vaj van a fején, szóval tudjátok a folytatást, ugye? Vajon a többi, mondjuk 8,9 millió magyar miért szarik az egészre és nyugodtan használja "okos telefonját"? Na vajon miért? Talán mert nem tart a hatalomtól, mivel nincs miért, ugye?
Rocktoberi
2021. augusztus 07. 08:57
Jobb ha vigyáz mindenki, hogy készítsen e meztelen fotót egy csecsemőről ezután.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!