Megkezdte munkáját az augusztus 20-ai nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs reggel 7 órakor – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon. Kovács Zoltán bejegyzésében úgy fogalmazott, minden készen áll, és a meteorológia szerint még az idő is kellemes lesz.
A kormány idén minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválját szervezte meg. A központi programok között lesz parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Hagyományteremtő céllal felvonulást rendeznek az Andrássy úton.