Lassú és tömött villamosra csábítaná át az autósokat a főpolgármester

2021. augusztus 30. 19:41

A Nagykörút hosszú évek óta a budapesti közlekedéspolitika neuralgikus pontja.

2021. augusztus 30. 19:41
null
Közlekedő Tömeg Egyesület

„Belassított és tömött nagykörúti villamosokkal csábítaná át az embereket autóból tömegközlekedésre a főpolgármester

Karácsony Gergely főpolgármester múlt héten egy ötpontos intézkedéscsomagot jelentett be a »budapesti közlekedés javításáért«, melyek elsősorban az autóval közlekedők megnyugtatására tesznek kísérletet. A bejelentett beavatkozások közül a legjelentősebb a nagykörúti lámpaprogram módosítása: a 4-6-os villamosokhoz igazodó, azok egyenletes követését biztosító programot úgy állították át, hogy az autóknak kedvezzenek vele. Mindez közlekedésszakmailag teljesen értelmetlen, ellentétes a zöld, fenntartható város víziójával és káros az amúgy is rossz helyzetben lévő közösségi közlekedés szempontjából, így egyesületünk azt kéri, hogy ezt az intézkedést vonják vissza.

A Nagykörút hosszú évek óta a budapesti közlekedéspolitika neuralgikus pontja. A 2012-ben bevezetett, a villamosokat előnyben részesítő lámpaprogram már a kezdetekkor kapott hideget-meleget. A Tarlós-éra második, egyre autócentrikusabb időszakában, 2017-ben már egyszer felmerült a régi lámpaprogram visszaállítása, de a tiltakozások hatására végül akkor elálltak a tervektől. Most pedig az új, névleg a zöldpolitikát fókuszba helyező városvezetés ismét felteszi ugyanazt a régi lemezt, és a körúton jelentős többséget alkotó tömegközlekedők szívatásában látják a dugók megoldását. Különösen értelmetlen mindez annak tükrében, hogy a bejelentéskor maga a főpolgármester is elismerte, hogy a Nagykörúton a forgalom mindössze 14%-át adják az autósok, a maradék 86% villamossal, gyalog vagy kerékpárral közlekedik.

A lámpaprogram átállítása miatt a villamosok lassabban tudják megtenni a két végállomás közötti utat, így ugyanannyi villamos ritkább követést tud csak biztosítani, azaz csökken a kapacitás, növekszik a zsúfoltság. A 2012-ben bevezetett program igazodik a villamosok csúcsidei 2 perces követéséhez, ennek hiányában szétesik a villamosok menetrendje, hol egymás mögött lohol két villamos, hol pedig nagyobb lyukak vannak két járat között. Mindez különösen kártékony akkor, amikor a belvárosban, az M3-as metró felújítása miatt így is kapacitáshatáron működik a felszíni közösségi közlekedés, és a 4-6-os járatok a metró alternatívájaként is szerepelnek bizonyos relációkban.

Elfogadhatatlan, hogy egy 14%-os kisebbség (legyen az akármilyen hangos is) vélt érdekei miatt minden más érintettet hátrányos helyzetbe hozzanak – főleg, hogy nekik is csak minimálisan javítja a helyzetüket a beavatkozás. Különösen álszent, hogy mindezt névleg azért teszik, hogy »minél többen térjenek vissza a közösségi közlekedéshez«, ami igazi fából vaskarika logika. Ráadásul a kapcsolódó kommunikáció is zavaros és ködösítő: utólagos kommentárok szerint mindössze egy hónapra, szeptember végéig, a Blaha felújítása miatt kerül bevezetésre, azonban a főpolgármester nyilatkozata, miszerint »lehet, hogy az autósoknak kedvező lámpaprogram nem csak átmeneti intézkedés lesz« arra enged következtetni, hogy nem eldöntött még, hogy szeptember végén mi legyen.

Egyesületünk úgy látja, hogy a nagykörúti villamosközlekedés semmilyen hátrányt nem szenvedhet azért, hogy a belvárosi autós közlekedést erősítsék. A villamosok egyenletességét biztosító lámpaprogram szétverése sem ideiglenes, sem végleges intézkedésként nem fogadható el, ezért egyesületünk az intézkedés azonnali visszavonását kéri. A Blaha Lujza tér felújításával járó lezárások nyilván kényelmetlenségekkel járnak, de semmi szükség arra, hogy a városvezetés az autósoknak szóló politikai látszatintézkedések révén a tömegközlekedést használókkal szúrjon ki.”

Fotó: Közlekedő Tömeg, Facebook

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. augusztus 31. 15:14
Balfasz húzások, még nagyobb elhibázott tűzoltások. És ez majomparádé akarná az országot vezetni.
Mátyás01
2021. augusztus 31. 12:09
Nagyon leegyszerűsítő a közlekedőket %-ban mérni, ugyanis a 14%-os autós közlekedő nagyrésze nem szórakozásból jár arra, hanem például árut szállít vagy építkezésre siető munkások, esetleg tényleg nem tudja máshogy megoldani a napi dolgát, csak kocsival. A nagyon hangos autós kisebbség csak annyit szeretne, hogy direkt ne szivassák már, de persze lehet ezentúl biciklivel is költözködni vagy villamossal építőanyagot szállítani, esetleg gyalogosan hazavinni az 50 kilós nagybevásárlást. Mondom ezt úgy, hogy szerencsére nem Budapesten élek, és valahol azt is kapták a Budapestiek amit megérdemelnek, tisztelet a kivételnek.
Vermacska
2021. augusztus 31. 07:26
Azt azért ne felejtsük hogy ezt a mocsok auztóellenes egyesület irta, aki szerint: " Nagykörúton a forgalom mindössze 14%-át adják az autósok, a maradék 86% villamossal, gyalog vagy kerékpárral közlekedik." Igy kell összemosni a dolgokat! Ja, a biciklisek vannak vagy tizedannyian mint az autósok, de ugyanakkor helyük van! És persze hogy csak 14%, amikor már leszűkítették a sávokat, és folyamtos dugók vannak. Miért nem a korábbi statisztikákat idézik? Szerintem aki zöldre, nyugalomra, automentes életre vágyik, az vehet tanyát, erdészházat, van elég sok és olcsó Magyarországon.
Akrobata
2021. augusztus 31. 05:50
Karigeri olyan ,mint hulyegyerek a keresztrejvenyt fejt. beir egy rossz szot (biiciklisav) es inkabb minden jo szot atir de a sajat hulyeseget nem hajlando megvaltoztatni...Idiota
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!