A fiatalok oltása a 12-18 éves korosztályban augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án lesz az iskolákban, tömeges oltási akció keretében – mondta Gulyás. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, aki eddig nem tette. Nem kerül sor az ország lezárásra, munkahelyi korlátozás sem kell – tette hozzá. Újabb oltási akció indul majd ősszel – mondta Szentkirályi Alexandra.
Gulyás arról is beszámolt, hogy áttekintették a kormányülésen a gazdasági helyzetet is. 17,9 százalék volt a negyedéves gazdasági növekedés, ez kiigazítva is 17,7 százalék. „Ez a harmadik legmagasabb Európában. Ez nem várt siker, a rendszerváltás utáni legjobb év lehet az idei, mondta a miniszter. Úgy tűnik, valósággá válhat a családok adóvisszatérítése” – jelentette ki a miniszter.
Nyugdíjprémiumra is számítani lehet, sőt, most úgy látják: eddig soha nem látott mértékű nyugdíjprémium lehet – derült ki a kormányinfón.
6 százalékos növekedéssel számolva azoknál, akiknek a nyugdíja meghaladja a 80 ezer forintot, ez a prémium 50 ezer forint lehet – válaszolta újságírói kérdésre Gulyás.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi