Dobrev: Ha valaki azt hiszi, a választások után megkezdődik a békés párbeszéd, az téved

2021. augusztus 19. 17:46

Megtartotta kampánynyitó beszédét a DK miniszterelnök-jelölt-jelöltje.

2021. augusztus 19. 17:46
null

Csütörtökön tartotta meg kampánynyitó rendezvényét a Demokratikus Koalíció, amelyen a párt miniszterelnök-jelölt-jelöltje, Dobrev Klára mondott beszédet. Dobrev többek között kifejtette azt, hogy

annak érdekében, hogy az ember jól tudjon kormányozni, ahhoz folyamatosan az emberek között kell lenni, a Demokratikus Koalíciónak ebben nagyon erős a hagyománya”.

Kitért a koalíciós kormányzás nehézségeire is. Dobrev erre az önkormányzatokat említette pozitív példaként, mert, mint fogalmazott, „sok száz helyen működünk együtt”. Hozzátette ehhez azt, hogy meggyőződése szerint „nincsen jobb kormányzási forma a koalíciós kormányzásnál”. Beszédében a DK-s politikus azt is elmondta: téved az, aki „azt hiszi, választások után megkezdődik a békés párbeszéd”, szerinte Orbán Viktorék nem fognak konstruktív ellenzékként működni. A NER-rendszerét Dobrev szerint „le kell rombolni”.

Több nőt a politikába!

Dobrev kitért arra is, hogy annak az „újfajta politizálásnak”, amit a Demokratikus Koalíció képvisel az egyik eredménye az, hogy az elmúlt évtizedekben egyre több női politikus van. 

Több nőt a magyar politikába, ez a feladatunk Magyarországon”

– fogalmazott Dobrev.  

Nyitókép: Facebook

Összesen 284 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petykabá
2021. augusztus 22. 19:12
látom dobrev már készül a nemváltásra... úgy néz ki mint egy hentestanonc... mondjuk az is, ha jól belegondolok...
Tribunus
2021. augusztus 22. 16:34
A negyedik 2/3 után valóban nem lesz párbeszéd. Mivel többségi demokrácia van Magyarországon, nincs szükség - de igény sem! - párbeszédre az olyan hazaárulókkal, mint Dobrevék, Fegyőr, Cseh & Donáth, Kamugeri, Kabultimi vagy a BAZ-i Jákob! Amire számíthattok, az maximum az lesz, hogy a bíró kérdéseire válaszolhattok. Más nem!
rókabácsi
2021. augusztus 21. 14:30
de addigra annyira elhízik, hogy veszélyes lesz a tűz körül manipulálni meg megéghet!
syphax
2021. augusztus 21. 07:49
DOBREFF-PICSA! HÚZZ EL A BALFENÉKEN MIELŐBB ÉSZAK-KOREÁBA KISANYÁM BAZZDMEG! OTTAN NYAMMOGVA PÁRBESZÉSEKEDHECC ANNYIT, AMENNYI JÓLESIK--A KÖVÉR KIM-DZSONG-ON-NAL FRANKÓN.....KISANYÁM.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!