Brit professzor: Orbánnak korábban a menekültek voltak a bűnbakjai, most az LMBT-emberek

2021. augusztus 27. 09:47

Richard Mole, a University College London politikai szociológia tanára a Die Weltnek adott interjúban arról beszél, hogy a polgárok feladata megváltoztatni az országukat.

2021. augusztus 27. 09:47
null

Richard Mole a Die Weltnek adott interjúban arról beszél, hogy szerinte hogyan kellene az Európai Uniónak cselekednie, hogy ne árulja el értékeit és ne veszítse el Magyarországot és Lengyelországot. A University College London politikai szociológia tanára évek óta kutatja a nemzeti identitás és a szexualitásról való elképzelést – elsősorban Kelet-Európában.

A professzor úgy véli, Kelet-Európában átlagosan kevésbé elfogadóak az emberek az LMBT-jogokkal szemben, mint Nyugat-Európában. Mole kifejtette, Oroszországban már 2013-ban hoztak egy homoszexuális propagandát tiltó törvényt, amely Vlagyimir Putyin orosz elnök számára nagy sikert hozott. Más autokraták azt tapasztalták, hogy Putyin ezáltal szavazatokat nyert és elkezdték utánozni.

Orbánnak szüksége van valamire, hogy visszanyerje a szavazókat

Mole szerint figyelemre méltó párhuzam vonható Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor között. Az orosz elnök úgy véli, a hagyományos orosz értékeket meg kell védeni a nyugati liberális befolyásoktól. Orbán Viktor hasonlóan cselekszik, hiszen hosszú ideje, 2010 óta van hivatalban, és támogatókat veszít a koronavírus-válság rossz irányítása miatt – jelentette ki a londoni kutató –, ezért szüksége van valamire, hogy visszanyerje a szavazókat. A legutóbbi választásokon a menekültek voltak a bűnbakjai, most az LMBT-emberek.

A szociológus azt is kifejtette, hogy sok egykori szovjet köztársaságban – Azerbajdzsánban, Örményországban, Grúziában – megfigyelhető az LMBT-emberekhez való ellenséges hozzáállás. Az Európai Unión belül a lengyel és a magyar kormány a „problémásak”. De a 26 tagállam közül csak 17 tiltakozott levelével a magyar LMBT-ellenes törvény ellen. Az aláírók közül csak kettő érkezett Kelet-Európából – Lettországból és Észtországból. Tehát feltételezhető, hogy a többi ország vagy nem találta elég fontosnak a kérdést, vagy csendben egyetért Orbán Viktorral.

Az LMBT-ügy az utolsó csepp a pohárban

Janez Jansa szlovén miniszterelnök nyíltan támogatja Orbán Viktort. „Bár Magyarország már korlátozta a sajtószabadságot, megsértette a jogállamiságot és figyelmen kívül hagyta a nemzetközi előírásokat, csak az LMBT-vita bosszantotta fel igazán a nyugati politikusokat. Nem értem, miért van ez” – nyilatkozta Mole. „Azzal érvelnek, hogy a magyar jog sérti az európai jogot és értékeket. Más dolgok, amelyeket Orbán tett, ugyanolyan rosszak ... Számomra úgy tűnik, hogy az LMBT-ügy az utolsó csepp a pohárban”.

Mole szerint, ha az Európai Unióból való kiszakadásról van szó, ezek a dolgok mind felelősek lennének, nem csak a homofób politika. A professzor elmondta, ahogy Oroszországban, úgy Magyarországon és Lengyelországban is megfigyelhető az az érvelés, hogy a homoszexualitás egy nyugati ideológia, amelyet a keleti országokra akarnak erőltetni. Mole úgy gondolja, a polgárok feladata megváltoztatni az országukat. Néhány éve megfigyelhető a magasan képzett munkaerő elvándorlása Magyarországról és Lengyelországból, ami növeli a kormányokra nehezedő nyomást. Fontos, hogy ezek az államok az Európai Unió tagjai maradjanak. Mole úgy látja, a szolidaritás kinyilvánítása jobban működik, ha nem állítanak pellengérre egy országot – írja a Die Welt.

(Fotó: A 26. Budapest Pride résztvevői vonulnak a Vámház körúton 2021. július 24-én.MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2021. augusztus 28. 09:05
''nem találta elég fontosnak a kérdést, vagy csendben egyetért Orbán Viktorral'' Aki nem velünk, az ellenünk. Lásd még: silence is violence. A hivatásos forradalmár örök
Vakfolt
2021. augusztus 27. 20:48
"Richard Mole a Die Weltnek adott interjúban arról beszél, hogy szerinte hogyan kellene az Európai Uniónak cselekednie, hogy ne árulja el értékeit és ne veszítse el Magyarországot és Lengyelországot." Ez igen egyszerű, el kell kergetni a liberálisokat a picsába és visszatérni az erkölcsökhöz, a meritokráciához, ahol a teljesítmény az érték és nem az, hogy mennyire nem tudsz semmit felmutatni, és hogy mennyire tudsz deviáns lenni. Gondoltam, hogy nem ezt fogja leírni, hanem a szokásos habos picsogást a saját fejében dúló sötétből LMBTQ emberek (vajon az mi a rohadás, és miért nem a nevén nevezi őket: aberráltak), "menekültek" - na jó itt már látszott hogy teljesen degenerált a tag, "európai értékek" - húsz éve még egyik ország sem volt hajlandó ezekről az állítólagos értékekről tudomást se venni.. mikor lettek ezek ilyen általánosak, és mitől? Mert néhány marxista pöcs megazt mondta? Ugyanúgy kezdődött a nemzeti, és a nemzetközi szocializmus is..
mucsay
2021. augusztus 27. 20:19
nekem egy szociologus ne adjon feladatokat, hogy is mondják ezt angolul, fuck off, turd
filamer
2021. augusztus 27. 20:13
" Richard Mole, a University College London politikai szociológia tanára a Die Weltnek adott interjúban arról beszél, hogy a polgárok feladata megváltoztatni az országukat. " Eddig igazat mondott, de a lényeget elhallgatta: A VÁLTOZÁS, A VÁLTOZTATÁS AZ ORSZÁG GYARAPODÁSÁT, FEJLŐDÉSÉT EREDMÉNYEZZE ! A NEOLIBERÁLIS GAZDASÁGPOLITIKA EGYRÉSZT EREDMÉNYTELEN, MÁSRÉSZT A HATALOM FENNTARTÁSA CSAK DIKTATÓRIKUS ESZKÖZÖKKEL LEHETSÉGES, A CSÖKKENŐ ADÓBEVÉTELEK, FOKOZÓDÓ ADÓPRÉS, EZEK TIPIKUS SZÉLSŐBALOS KORMÁNYZÁSI MÓDSZEREK, EZEKHEZ MÉG GYURCSÁNYI JÓ LENNE! EHHEZ NEM KELL EGY MÁSODOSZTÁLYÚ EGYETEM PROFESSZORÁNAK LENNI !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!