Aki pedig ezt kéri, az beismeri vakságát, azt, hogy „Isten nélkül vakok vagyunk”.
Bátorság kell ennek a kimondásához, és István bátor volt ebben is.
Látta maga körül azokat, akikért felelősséget vállalt, ismerte a magyarok értékeit, de tudta, biztos volt benne, hogy „amíg Isten meg nem nyitja a mi szemünket, addig a gazdagságunk is ellenünk fordulhat” – fogalmazott.
Ez a tudás a mi örökségünk, amit Szent István postásként közvetített, mert ő maga is kapta”.
A tudás, ami egy nagyobb méltóságtól, a teremtő és szabadító Istentől ered – tette hozzá Balog Zoltán. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett istentiszteleten részt vett és imát mondott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke, Kondor Péter evangélikus püspök, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, Róna Tamás főrabbi, a magyarországi ortodox egyházak és az anglikán egyház képviselői. Az istentiszteleten jelen volt mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.