Eddig nem látott nagyságú prémiumot kaphatnak idén a nyugdíjasok

2021. augusztus 26. 09:44

A magyar gazdaság sikeres és gyors talpra állásával olyan mértékben nőhet a bruttó hazai termék, hogy akár a maximumot, azaz 80 ezer forintot is kiutalhatják.

2021. augusztus 26. 09:44
null

Egyre optimistább az idei bruttó hazai termék bővülésével kapcsolatban a kormány, már a Pénzügyminisztérium is osztja az elemzők legalább hatszázalékos GDP-növekedési várakozását – számolt be a Világgazdaság.

A lap azt írja: soha eddig nem látott nagyságú prémiumot kaphatnak idén a hazai nyugdíjasok. A magyar gazdaság sikeres és rendkívül gyors talpra állásával ugyanis

olyan mértékben nőhet ebben az évben a bruttó hazai termék, hogy akár a maximumot, azaz 80 ezer forintot is kiutalhatják

a novemberi nyugdíjakkal együtt prémiumként az arra jogosultaknak. A nyugdíjprémiumot 2009 óta lehetne adni, de 2017-ig egyszer sem sikerült teljesíteni annak szigorú feltételeit, többek között azt, hogy a GDP növekedése haladja meg a 3,5 százalékot, és ne legyen túlköltekezés. 

A kormány szerint tehát 6-6,3 százalék körüli lesz az idei GDP-növekedés

Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi rádióinterjújában arról beszélt, hogy a gazdaság száguldásának köszönhetően lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni. Jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek, de hozzátette:

az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet. 

A kormány szerint tehát 6-6,3 százalék körüli lesz az idei GDP-növekedés, de egyes elemzők szerint ennél jóval magasabb is lehet. A VG augusztus eleji konszenzusán volt olyan elemző, aki 7 százalék, sőt 7,5 százalék feletti eredményt várt 2021-re. Ez utóbbi lenne a maximum, amit a nyugdíjprémium számításánál figyelembe vesz a törvény, e fölötti GDP-növekedés esetén sem jár már nagyobb összeg. 

A maximális nyugdíjprémium tehát az idén novemberben akár 80 ezer forint is lehet, ennek elérésére pedig minden esély megvan. 

Visszaépül a 13. havi juttatás

A kormány határozott célja, hogy fokozatos lépésekkel visszaépíti a 2009-ben eltörölt 13. havi nyugdíjat. Ennek első részletét, negyedhavi ellátást ez év elején utalták át a jogosultaknak, ez 87 milliárd forintot tett ki a költségvetésben. Jövőre a havi nyugdíj felét, 2023-ban a háromnegyedét, 2024-ben és azt követően pedig már a teljes 13. havi tételt megkapják a nyugdíjasok.

A fotó illusztráció: MTVA/Bizományosi: Faluldi Imre

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esvány
2021. augusztus 26. 19:51
Fölösleges ennyit csámcsogni rajta. Majd meglátja mindenki, hogy mennyit kap. Az aranyszabály pedig az, hogy a mindenféle prémiumra vonatkozó ígéreteket csak akkor szabad komolyan venni, amikor a kocsmában már visszaadtak belőle...
masikhozzaszolo
2021. augusztus 26. 17:25
Azért a Mandinertől többet vártam. Mint média. Tudjátok a cím. A cím fontos. soha eddig nem látott nagyságú(?) Ha nem olvasom tovább, (mert mért is), nekem rögtön eszembe jut a szocik nyugdíjemelése. Ellentétben a Most Varga Mihály által mondottakkal, az szemmel nem látható összeg volt.
barnabibambi
2021. augusztus 26. 13:45
Mi nyuggerek nem vagyunk megvásárolhatók némi alamizsnával.Jövőre megbuktatjuk eszt a gyilkos tolvaj bandát és becsukatjuk őket a rácsosba!
duzur
2021. augusztus 26. 11:28
Rá nem jövök, hogy miért pont most...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!