A járványhelyzet előtti időket idézi a kiskereskedelemi forgalom

2021. augusztus 04. 10:28

Az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal nőtt az üzletek forgalma, a bővülés mértéke megegyezik a tavalyi ütemmel.

2021. augusztus 04. 10:28
null

A gazdaság és turizmus újraindulása ismét tartósan emelkedő pályára állíthatja a kiskereskedelmet – értékelte a szerdán megjelent adatokat a minisztérium közleményében Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

2013 nyarától a koronavírus-járvány hazai megjelenéséig, több mint 80 hónapon át folyamatosan javult a szektor teljesítménye. A tavaly áprilisi drasztikus visszaesést követően az idén júniusi az első havi adat, amely úgy mutat a korábbi évekre jellemző ütemű emelkedést, hogy annak mértékét veszélyhelyzeti intézkedések nem torzítják.

Az üzlettípusok közül hosszú idő után fordult ismét növekedőre a ruházati és az iparcikk boltok forgalma.

A megélénkülő utazásokkal immár hónapok óta, egyre nagyobb arányban bővül a benzinkutaké. Az e-kereskedelem változatlanul őrzi az elmúlt esztendőben kivívott erős pozícióját. Az online és csomagküldő értékesítés havi teljesítménye a legutóbbi nyolc hónapból hatban haladta meg a korábban soha el nem ért 100 milliárd forintot.

Cseresnyés Péter hozzátette: „A foglalkoztatás rekordszinten van, közel 4,7 millióan dolgoznak hazánkban, a reálkeresetek több mint 100 hónapja emelkednek. Ha az emberek bepótolják tudatosan visszafogott, elhalasztott vásárlásaikat, a kiskereskedelem 2021 második felében felülmúlhatja a válság előtti volumenét. A gazdaság és turizmus újraindítása komoly lökést adhat az ágazat újbóli fellendüléséhez. A háztartások fogyasztásának bővülése hasonlóképpen hajthatja Magyarország megerősödését” – idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kürti Gábor
2021. szeptember 29. 11:43
A GKI-ban már állítják a mikrofonállványt. "Egyre jobb lesz, mielőtt sokkal rosszabb. "
masikhozzaszolo
2021. augusztus 04. 11:51
kiskereskedelmi ennyi elég.
Mich
2021. augusztus 04. 11:04
De a Moslék szerint az egész ország halott volt már a járvány előtt, aztán meg duplán halott lett...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!