Visszahívták Bodolai Lászlót a Nemzeti Választási Bizottságból

2021. július 23. 15:44

Az LMP hívta vissza.

2021. július 23. 15:44
null

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntött a testület LMP-s delegáltja, Bodolai László visszahívásáról pénteki ülésén.

Az NVB elnökét, Téglási Andrást Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke július 19-én kelt levélben tájékoztatta arról, hogy a párt nevében eljárva visszavonja a testületbe delegált tag, Bodolai László megbízatását. Az NVB tagjai pénteken, elektronikus úton megtartott ülésen ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy Bodolai László megbízatása a határozat jogerőre emelkedésével megszűnik. A határozat ellen három napon belül lehet jogorvoslatért fordulni a Kúriához. Téglási András megköszönte a visszahívott tag munkáját. A választási eljárásról szóló törvény alapján az NVB hét tagját és három póttagját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választotta meg 2013 szeptemberében. A parlament alakuló ülésétől a következő választás időpontjának kitűzéséig

a frakcióval rendelkező pártok is delegálhatnak egy-egy tagot a testületbe.   

Mivel az LMP-delegált megbízatása visszahívás miatt szűnt meg, pártja – az NVB határozatának jogerőre emelkedését követően – új tagot delegálhat a testületbe, aki az eskü- vagy fogadalomtétel után gyakorolhatja a tagsággal járó jogait és kötelezettségeit.    Az LMP már korábban is megkísérelte visszahívni a testületből Bodolai Lászlót: tavaly októberben azonban az NVB elutasította az indítványt, mivel az azt benyújtó Schmuck Erzsébetnek a bírósági nyilvántartás szerint nem volt képviseleti joga az indítvány benyújtásakor.  Bodolai László 2015 novembere óta az ellenzéki párt delegáltja a testületben, legutóbb a 2018-as országgyűlési választás után bízta meg az LMP.

(MTI)

Nyitókép: MTI Fotó, Kovács Attila

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vandor62
2021. július 24. 06:45
Ahol egy kanász tényező lehet...
elfújta az ellenszél
2021. július 23. 22:08
Az LMP belső marakodása vihar a biliben ahhoz képest, ami a mosléknál be fog következni a választás után. Akár nyernek, akár veszítenek, ez csak a forgatókönyvön változtat
nempolitizálok
2021. július 23. 19:58
Lehet, hogy lebukott, rájöttek, hogy nemzeti érzelmű.
matykox
2021. július 23. 19:41
Sztem ifjabb a sorost fogják fölvenni a pártba és beküldeni. Ugyan csak a szarkeveréshez ért, de ezeknek ilyen nagy kanász-kompatibilis kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!