Fideszes október 23: két színpad, egy előadás

Október 23-án nem két politikai tábor állt egymással szemben, hanem két hazugság: a régi és az új.

Varga Mihály bejegyzésében azt írta, hogy a Népszava szerint „még nem volt olyan kormány – beleértve a mostanit is –, amely ne engedte volna el a költségvetési gyeplőt” választási évben.

Átlagot vonva a nyolc évnyi kormányzásuk hiányaiból, 6,6 százalék feletti értéket kapunk” – írta.
Ezzel szemben a 2014-es és 2018-as választási évben a maastrichti kritérium alatti deficitet ért el a kormány, 2,8 és 2,1 százalék volt a hiány. 2022-ben, amikor a koronavírus okozta visszaesésre világszerte nagyobb hiánnyal reagálnak az országok, az 5,9 százalékos magyar szint megfelel az európai uniós átlagnak – közölte a pénzügyminiszter.
Régi baloldali trükk: azzal vádolnak, amit ők maguk csináltak”
– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter. Varga Mihály szerint hiteltelen választási költségvetésnek nevezni egy olyan büdzsét, amely egy rendkívüli válság után a gazdaságot indítja újra. Ahogy az elmúlt 10 év is alátámasztja, az újraindítást követően visszatérünk a hiány- és adósságcsökkentő pályára – tette hozzá.

(MTI, Facebook)
Fotó: MTI/Máthé Zoltán