Újabb tizenhárom 2006-os tüntető kap kártérítést

2021. július 02. 15:22

15 év után.

2021. július 02. 15:22

„Egy kormányhatározat alapján 15 év után kártérítést kap a 2006-os Kossuth téri tömegoszlatás áldozatainak utolsó olyan csoportja, amely még nem részesült kárpótlásban” – jelentette be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gaudi-Nagy Tamás felidézte, korábban a bíróság 173 ember esetében már megállapította, hogy jogsérelmet szenvedett, mert a rendőrség 2006. október 23-án jogellenesen oszlatta fel a Kossuth téri tüntetést.  A kormány 2018-ban, megállapodás alapján, kifizette azon 120 ember fejenként 862 eurós kártérítését, akit sikerült felkutatni, ezt pedig jóváhagyta a Emberi Jogok Európai Bírósága.  „Ugyanakkor az NJSZ kezdeményezte a maradék 53 ember kártérítését is, de az ő igényüket eljárási okokból nem sikerült érvényesíteni a strasbourgi bíróságon” – tette hozzá az ügyvezető.   

Az ügyvezető szerint az 53 jogsértettel szemben a „Soros és balliberális befolyásolás alatt álló strasbourgi bíróság” kettős mércét alkalmazott, amikor eljárási okokra hivatkozva elutasította kártérítési igényüket. A kormányzati kártérítés kifizetése viszont azt mutatja: sikerült meggyőzni a kabinetet, hogy az áldozatok nem válhatnak a „strasbourgi önkény” áldozatává – fogalmazott.   

„Az 53 emberből 13-at sikerült megtalálni. Ők kaphatják meg a mostani határozat alapján a 862 eurós kártérítést, illetve arra kérik a többieket, hogy jelentkezzenek az [email protected], illetve a [email protected] e-mail címen” – mondta.   

Gaudi-Nagy Tamás azt hangoztatta, hogy a „balliberális oldalon” eluralkodott a 2006-os tömeges jogsértések tagadása. Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje „nem átallotta azt hazudni”, hogy a 2006-os események során sokkal több rendőr sérült meg, mint tüntető – mondta, majd hozzátette: a civilek közül legalább 200, a rendőrök közül 47 sérült meg súlyosan.   

Szintén közkeletű hazugság Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő, DK-elnök részéről, hogy több rendőr ellen indult eljárás, mint civillel szemben – mondta Gaudi-Nagy Tamás. Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke is  arra kérte a sértetteket, hogy jelezzék kártérítési igényüket.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szívemből magyar
2021. július 05. 17:32
Könnyű a pénzünket költeni, elszámoltatni meg eszük ágában nem volt.
Gyéressy Károly
2021. július 04. 19:49
15 év után. Gyalázat.
bispora
2021. július 03. 17:11
Attasé taszos pajesszal, ugye ezek az emberek azok akiket a TASZ azért nem képviselt Strasbourgban, mert a hazai bíróságokon jogorvoslatot nyertek?
Gáspárameleg
2021. július 03. 14:40
Esetleg Pintér fizesse ki, reméljük maradt még pénz a Gergényivel való közös cégekből. A barátság, mint tudjuk megmaradt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!