Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Összesen 19 körözött bűnözőt, garázdát, kábítószerest és ittas sofőrt kaptak el a rendőrök egy 8 órás razzia során.

Több mint 300 főt igazoltattak, 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Két emberrel szemben garázdaság, egy esetben kábítószer birtoklása miatt kellett fellépniük az egyenruhásoknak. Az akcióban két elfogatóparancs alapján körözött személyt is elfogtak, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek – írta meg a Police.hu.
A razziáról videó is készült.
