Autót is lehet nyerni vele
Az OBBPoint alkalmazással nemcsak a felnőttek gyűjthetnek pontokat, hanem az autóban utazó gyerekek vagy a sofőr mellett utazó másik felnőtt is. A rendszert úgy tervezték meg, hogy egy autón belül párhuzamosan két telefonon futtatható az alkalmazás. A gyerekek az applikáció számukra kialakított változatát használva különböző rendőr figurákat – pl. közlekedési rendőröket, kommandósokat, nyomozókat – építhetnek fel, öltöztethetik, speciális eszközökkel szerelhetik fel őket. Aszerint, hogy hány pontot sikerült gyűjteniük, azaz, hogy azok a felnőttek, akiknek a kocsijában utaztak, mennyire vezettek szabályosan.
A tervek szerint a felnőttek is versenyezhetnek. A szabályos közlekedéssel elért pontjaik alapján a regisztrált játékosok rendfokozatokat kapnak és az azonos rendfokozatúak között a későbbiekben ajándékokat sorsolnak ki.