Niedermüller 484 ezer forintot kért cégeinek átvilágítási jelentéséért

2021. július 27. 18:14

Az összeget arra hivatkozva kérik, hogy az iratokból ki kell takarniuk a személyes adatokat.

2021. július 27. 18:14
null

Közérdekű adatigénylés formájában szeretett volna dokumentumokat kikérni a Klauzál téri piacról az ellenzéki vezetésű erzsébetvárosi önkormányzattól az Átlátszó. A lap újságírója abban az ügyben nyomoz, hogy „a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Niedermüller Péter polgármester előterjesztésére most a Szini Béla vendéglátós vállalkozóhoz köthető cégekhez kerülhet a piac működtetése, amelyek még a fideszes érában jutottak hídfőhöz a piac területén.”

Niedermüllerék a válaszukban azonban 484 ezer forintot kértek a dokumentumokért.

Indoklásukban azt írták: „az átvilágítási jelentések terjedelme kb. 1100 oldal, és az igénylő által meg nem ismerhető személyes adatokat is tartalmaz, ezért (…) anonimizálni szükséges (…) 110 óra munkaerő ráfordítás ellentételezéseként 484.000, azaz négyszáznyolcvannégyezer forint költségtérítést állapítok meg”. Niedermüller tehát úgy kalkulált, hogy egy önkormányzati alkalmazott egy óra alatt 10 oldalról tudja kihúzni a neveket, óránként 4400 forintért. 

Nyitókép: MTI / Marjai János

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. július 28. 17:20
Én mondanám: Köszönjük csak érdeklődtünk! Basszátok meg a félmilliótokat!:))))
Krupp Skya
2021. július 28. 06:31
Úgy néz ki ez a bácsi a képen mint Nagy Imre az akasztás után 5 órával, amikor az Apró Anti bácsi és Kádár Jani bácsi emberei csavarták be a dróthálóba. Sok sikert a szavazóknak a tömeggyilkos unokájának megválasztásához! Gyurcsány csak azért bukott mert a papa csak kerékpárt lopott.
Felvidéki MAGYAR
2021. július 27. 22:50
Vízfejű libsi féreg!
zakar zoltán béla
2021. július 27. 22:38
Szirák-Vác-Cseka JOBB!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!