„Amíg ott leszünk egymásnak, sok rekord meg fog dőlni, legyen az világ-, kontinens-, vagy akár csak egyéni csúcs” – tekintett kicsit előre. Hasonlóan vélekedett amerikai ellenfele, aki a Kossuth Rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy Milák kihozza belőle a maximumot. „Micsoda verseny volt! Nem volt még időm visszanézni, de ez volt a legjobb, leggyorsabb 100 pillangó, amit valaha rendeztek” – mondta Dressel, majd elárulta, hogy a mostani olimpián ismerte meg kicsit jobban magyar ellenfelét, akit „jó srácnak” nevezett. „Hihetetlen, hogy 49.6-os időt úszott, és még biztosan fog fejlődni. Elképesztően szép verseny volt, és hát lesz még ilyen közöttünk.
Mindketten azon leszünk, hogy legyőzzük egymást, egymás mellett tudunk fejlődni”
– folytatta.
A japán fővárost egy-egy arany- és ezüstéremmel elhagyó Milák arról is említést tett, hogy nagy hatással volt rá az első olimpiája, mert még úgy is sokkal különösebb érzés volt ezen szerepelni, mint egy Eb-n vagy vb-n, hogy a korlátozások miatt ez „csonka olimpia volt. Nagy következtetéseket egyelőre nem vonnék le, hagyom kicsit ülepedni a dolgokat, de sok furcsaságot, váratlan eredményt és meglepetést láthattunk” – mutatott rá arra, miben különbözik az olimpia más világversenytől. A magyar úszócsapat Miláknak köszönhetően két éremmel fejezte be szereplését a tokiói játékokon. Az utolsó, vasárnapi versenynapon már nem lesz magyar érdekeltségű futam.
(MTI)