A Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy magát iszlamistának valló 21 éves férfival szemben folytat nyomozást, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon. A Fővárosi Főügyészség a napokban közölte, hogy az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki „folytatólagos” vallomást tett. A vádhatóság indítványozta a gyanúsított egy hónapra elrendelt letartóztatásának
három hónappal történő meghosszabbítását.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte az M1 aktuális csatornán, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.