Virológus: Az oltatlanok miatt berobbanhat a negyedik hullám
2021. július 10. 07:26
Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt – figyelmeztetett Jakab Ferenc.
2021. július 10. 07:26
p
35
22
202
Mentés
A Magyar Nemzet szombati lapszámában megjelent interjúban Jakab Ferenc virológus professzor azt mondta, hogy csak az oltásokkal lehet csökkenteni a pandémia veszélyét. A koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője szerint már borítékolható, hogy Európában a delta variáns idézi elő a következő hullámot, amely biztosan erősebb lesz az elsőnél.
Jakab Ferenc kijelentette, hogy egyértelműen van ok az aggodalomra. Azt lehet látni, hogy még ott is emelkedésnek indult a fertőzésszám, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben. Előrejelezhető, hogy Európában a delta variáns idézi majd elő a negyedik hullámot, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is erre figyelmeztet – közölte a virológus.
Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit.
Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák” – jelentette ki.
Jakab Ferenc hangsúlyozta: a fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással. Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás
Közölte: arra lehet számítani, hogy a negyedik hullám komolyabb lesz az elsőnél, viszont gyengébb a harmadiknál.
Nem hiszem, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni”
– fogalmazott.
A professzor azt mondta, hogy ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám. Hozzátette: kis szerencsével „az augusztust még megússzuk”. Jelezte: a következő hullám már jobban fogja érinteni a fiatalabbakat, ami részben azzal magyarázható, hogy az ő populációjukban alacsonyabb az átoltottság.
Mindenképpen kijelenthető, hogy az oltottak nagyobb biztonságban vannak az oltatlanoknál, hiszen esetükben a betegség nem olyan súlyos lefolyású. A fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással – hangoztatta a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a Magyar Nemzetnek.
Régóta tudjuk, hogy a „sötét középkor” kifejezés sok szempontból komoly általánosítás, ami abból is látszik, hogy a modern orvostudomány mennyi mindent fedez fel újra a régi módszerekből.
Sőt, Andrij Jermak kabinetvezető szerint az elnök „gyanún felül áll”, és csúnya dolog belekeverni a mellette meggazdagodott barátja, az aranyvécés Timur Mingyics lopásait.
Ez így is marad, amíg Orbán Viktor és Donald Trump is hivatalban van.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 202 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kalányos Dzsonidepp
2021. július 13. 17:24
" Ahogy az se érv, hogy a kínai piacok higiéniai viszonyai milyenek. Buta emberek megvezetésére alkalmas duma, de nem bizonyíték. "
Hát nem bizonyíték , de azért elgondolkodtató . Ennél te egy szecsuáni piacon ???
Válasz erre
0
0
SwordFish
2021. július 10. 19:46
Elegem van már az oltatlanok elleni folyamatos uszításból! Hajrá, Doktor Gődény!
Válasz erre
5
2
Pragmatikus
2021. július 10. 16:36
De térjünk vissza az oltás kérdéséhez.
Ne akarják már folyton az oltást erőltetni azokra, akik már bizonyítottan átestek a betegségen.
Ok, hordjunk maszkot ha erősödik a terjedés, de ne gondoljuk már azt, hogy a lakosság nagy része nem védett már így vagy úgy. (Ne feledjük már 18 hónapja köröz a világban a vírus, és rengetegen vannak, akik tünetmentesen átestek rajta, vagy egyszerűen nem foglalkoztak az enyhe tünetekkel).
Az újabb hullám súlyossága, jelentheti akár az oltások által nyújtott védettség gyengeségét is, hiszen a populáció jelentős része már oltva van.
Válasz erre
2
0
nyugalom
2021. július 10. 16:24
A moslekbanda meg hergel, felelőssegük mérhetetlen!
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!