A bizottságnak az adásban is idézett álláspontja szerint ugyanis azon tilalom, melynek értelmében „a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozások« az oktatás keretében nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása vagy a homoszexualitás népszerűsítésére, sérti az uniós szolgáltatások szabad áramlását”.
Ez egyértelműen bizonyos szervezetek számára adna előjogokat, egy olyan gyakorlatot honosítana meg hazánkban, ami nyugaton már bevett gyakorlat – mondta a frakcióvezető, aki szerint a magyar kormány ezeket az előjogokat a szülők kezébe adná.
„Ebben jogilag és politikailag sem értünk egyet a Bizottsággal, mert a magyar törvény hatálya egyértelműen tagállami hatáskörbe tartozik, a Bizottságnak ahhoz semmi köze. Amíg Magyarországon az általam vezetett frakció alkotja a többséget a Parlamentben, addig erre biztos nem fog sor kerülni” – mondta a frakcióvezető.