Borbély Zoltán – aki egyébként közlekedési szakjogász – emlékeztetett a legutóbbi, májusi tárgyalásra, amelyen Csaplinszkij váratlanul megszólalt, és beismerte, hogy jók voltak a látási viszonyok, ezért nem használta hajóján a radart. Elmondása szerint szabad szemmel tájékozódva vezette a hajót, így közelítve meg a Margit hidat.
Mindezzel egyébként felrúgta azt a korábbi vádlotti védekezést, amely szerint a tragédia estéjén rosszak voltak a látási viszonyok a Duna fővárosi szakaszán.
Ahogy Borbély Zoltán emlékeztetett, ezzel kapcsolatban korábban több tárgyaláson keresztül hallgattak meg tanúkat, szakértőket. Ezzel a megszólalásával az ukrán kapitány is alátámasztotta, hogy a látótávolság legalább két kilométeres volt. A Panoráma jogi képviselője megjegyezte, egyébként
legalább hat olyan eszköz állt az ukrán kapitány rendelkezésére, amivel érzékelhette volna a Hableányt.
Borbély Zoltán a bírósági eljárás eddigi eseményeit értékelve elmondta: nem értelmezhető az a felvetés, hogy a Viking által utolért Hableánynak ki kellett volna térnie, hiszen az utolsó pillanatig még a szállodahajó utasai sem gondolták, hogy a hatalmas jármű maga alá gyűri a nálánál nagyságrendekkel kisebbet.