Bemutatta új fegyverét a rendőrség (videó)

2021. július 23. 07:58

A magyar rendőrök 21. századi színvonalú kényszerítő eszközöket használhatnak, köztük van a Taser X2 amerikai elektromos sokkoló is, amely kiválthatja a fegyverhasználatot, és ezzel életet menthet.

2021. július 23. 07:58
null

Csütörtökön mutatták be a rendőrség legmodernebb kényszerítő eszközeit, köztük a rendőrök körében már régen várt Taser X2 amerikai gyártmányú katódos elektromos sokkolót.    

A Taser X2-t az 1970-es évek óta fejleszti az Axon nevű amerikai cég, feltalálója a NASA egyik kutatómérnöke.

A cél az volt, hogy olyan nem halálos eszközt fejlesszenek ki, amely adott esetben kiváltja a lőfegyvert

– olvasható. A lap idézi Lakatos Tibor dandártábornokot, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának vezetőjét, aki elmondta, hogy a múlt év első öt hónapjában több mint hetvenezer olyan intézkedés volt, ahol a kényszer erejével kellett fellépni elfogások, előállítások, elővezetések során.    

A bevezetés nem azt jelenti, hogy holnaptól már ilyen eszközökkel járnak a rendőrök az utcán, ugyanis ki kell dolgozni a jogszabályi hátteret, az intézkedéstaktikai elemeket az eszköz bevezetéséhez, másrészt pedig fel kell készíteni munkatársaikat az eszköz használatára. Ezek a lépések elkezdődtek – közölte.

Lakatos Tibor elmondta azt is, a gyártó cég munkatársai felkészítették azokat a rendőröket, akik oktatni fogják az instruktorokat, akik a teljes közterületi rendőri állományt kiképzik a Taser X2 használatára.    

A sokkolótól azt is várják, hogy kevesebb lesz a sérülés az intézkedések közben. A csütörtöki bemutatón kiderült az is, hogy nem lehet vele visszaélni, hiszen úgynevezett okoseszköz: kibiztosításától kezdve szoftvere naplóz minden használatot – olvasható a lapban.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EMM195
2021. július 24. 09:28
Csak egyetlen dagadt cigó hal bele a sokkba és máris blm lesz. A sors kiszámíthatatlan, egy egyszerű lefogásból és egy bűnöző halálából is világ méretű fennforgás lett.
Knerten
2021. július 23. 11:09
Szerintem egy Parabellum sokkal hatékonyabban sokkol, és és olcsóbb is.
I_Isti
2021. július 23. 10:26
Az addig oké, no de félmillió forintért darabját? https://taser.com/products/x2-professional-series
Burg_kastL71-C
2021. július 23. 08:27
Még egy lépés hátrafelé a tomboló idiótákkal szemben. Minél kevesebb legyen a képzelt visszatartó erő. Lehet majd kapkodni,... ... most lőfegyver, vagy sokkoló ? Ha netán lőfegyver volt, ... - Miért nem a sokkolót ! ? Fő, hogy a rendőr érezze a biztos hátteret.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!