Bemutatkozott Peter Stöger, a Ferencváros új edzője

2021. június 09. 14:49

Az osztrák Peter Stöger veszi át vezetőedzőként a Ferencvárosi TC labdarúgócsapatának szakmai irányítását.

2021. június 09. 14:49
null

A klub hivatalos közleménye szerint megbízatása szombattól lép életbe. Stöger a népligetiek honlapján elmondta: több országból volt ajánlata, és kifejezetten szeret „nagy, tradicionális egyesületeknél dolgozni, ahol van egyfajta különleges miliő és kifejezetten nagy szurkolói bázisa van az együttesnek”.    

Sikeres utat kell folytatni

„Valóban nagy feladat vár rám, én is láttam, ahogyan az együttessel a BL-ben szerepeltek. De úgy gondolom, hogy nagyon sikeres úton van a csapat, megvan a kellő önbizalma, ezért minden adott, hogy együtt is megfeleljünk a kihívásoknak” – nyilatkozta az 55 éves edző.    

Stöger játékosként 65-ször szerepelt az osztrák válogatottban, 15 éves profi pályafutása során megfordult az Austria Wien, a Tirol Innsbruck és Rapid Wien együttesében is, a két bécsi csapattal összesen négy bajnokságot nyert és öt osztrák Szuperkupa-győzelmet aratott. Az Austria Wiennel háromszor lett Osztrák Kupa-győztes, a Rapiddal szerepelt a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjében.    

Edzőként 2005-ben kezdett el tevékenykedni

Az Austria Wiennel rögtön Osztrák Kupát, majd második időszakában 2013-ban bajnokságot nyert. Utána Németországban tevékenykedett, ahol az 1. FC Köln gárdáját másodosztályú bajnokként segítette feljutáshoz, később pedig a hullámvölgyben lévő Borussia Dortmund élére került, amellyel végül negyediként zárt és Bajnokok Ligája-részvételt érő helyre vezényelt. Tavaly nyáron ismét az Austria Wien kispadját foglalta el, az alapszakaszt a nyolcadik helyen zárta a gárda, amely így az alsóházi rájátszásba került csupán, de a rájátszásban kiharcolta a nemzetközi kuparészvételt.    

Szerhij Rebrov távozását hivatalosan pénteken jelentette be a Ferencváros. Az ukrán edzőnek még egy évig élt volna a szerződése, de amint azt Kubatov Gábor klubelnök május 19-én elmondta, Rebrov már február 10-én felmondott. A tréner 2018 augusztusa és 2021 májusa között 161 alkalommal ült a Ferencváros kispadján, a sorozatban elért három bajnoki cím mellett 2019-ben az Európa-liga, tavaly ősszel pedig a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt a népligetiekkel.

(MTI)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2021. június 09. 17:32
A végeredmény a fontos! A Fradi, a szurkolótábor örök. Hajrá Fradi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
yanoo
2021. június 09. 17:30
Gyorsan meg fog bukni. Nem jó edző. Mérget nem vennék rá, de az idény végén szerintem már nem ő lesz a Fradi edzője. Remélem tévedek.
JohnDoe1984
2021. június 09. 16:40
A lényeg, hogy a csapat összetételébe, az új igazolásokba ne akarjon beleszólni. Az nem szakmai kérdés. https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-az-elmult-ket-hetet-senkinek-sem-kivanom-rebrov-utolso-magyarorszagi-interjuja-az-ns-ben-2830601
gyaloggos
2021. június 09. 16:23
SOK SIKERT! HAJRÁ FRADI!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!