a francia politikus nem is tudott információt szerezni a zárt ajtók mögött elhangzottakról.
Delbos-Corfieldet felháborítja, hogy hivatalosan gyakorlatilag csak a sajtótájékoztatón elhangzottakra hagyatkozhatnak, ami szerinte teljes mértékben abszurd.
„Elvárnánk azt is, hogy ha már nem lehetünk jelen, akkor adjanak ki hivatalos közleményt is az ügy állapotáról és a várható menetrendről. Sőt, elvárnám azt is, hogy ők maguk is megfogalmazzanak olyan ajánlásokat, amelyek a mi munkánkat segítik, és amelyeken együtt is dolgozhatnánk. Az, hogy kisebb csoportokban, zárt ajtók mögött vitatkoznak, nem segíti az ügyet előrevinni. Ezért van az, hogy gyakran nem is hatékonyak az ilyen tárgyalások, mert nincs kapcsolat az érdekelt és az információk birtokában lévő érintettek között” – mondta. A francia parlamenter még Varga Judittal sem beszélt, és kiderült: a
magyar kormányt bármilyen hivatalos formában képviselő ember sem kereste még meg.
„Remélem, most szeptemberben, amikor a parlamenti delegáció keretében Magyarországra fogok látogatni, mint raportőr, akkor lesz módomban találkozni a kormány képviselőivel is” – jelentette ki bizakodóan Delbos-Corfield, aki többedmagával, 10-15 ember társaságában érkezik majd fővárosunkba, és elmondása szerint találkozni fog kormányoldali civilekkel, valamint a kormánypárti és a „független” sajtóval is.