Létrehoznák a saját hírszolgálatukat az ellenzéki önkormányzatok

2021. június 14. 10:19

A központi stábot Kövesdi Péter, a Népszava korábbi munkatársa fogja vezetni.

2021. június 14. 10:19
null

Létrejöhet az ellenzéki médiumokat összehangoló hírszolgálat – írja a Népszava. A lap értesülései szerint a kezdeményezés – amelynek a hírek szerint a Gulyás Márton-féle Partizán, illetve a jobbikos N1TV is a stratégiai partnerre lehet – célja „ellenzéki települési orgánumok összehangolása a kormánypropagandával szemben”.

El akarnak jutni a „budapesti médiabuborékon túlra”

A Népszava cikkéből az is kiderül, hogy az ötlet állítólag Karácsony Gergely tanácsadóitól származik, de tavaly februárban Márki-Zay Péter is beszélt egy „ellenzéki MTI” létrehozásáról.

A kis létszámú központi stáb feladata az lenne, hogy összehangolja, és kiegészítse a résztvevő médiumok tartalmát. „A budapesti és nagyvárosi médiabuborékon túl szeretnénk eljutni azokhoz az emberekhez, akiknek a mára a kormányszócsővé vált megyei lapokon és a propagandát nyomató közmédián túl nem sok lehetőségük van másfajta hírekhez jutni” – nyilatkozta a Népszavának egy anonim forrás.

Népszavás a vezetők közt

A hírszolgálat stábjának a vezetője Kövesdi Péter lesz, aki jelenleg az Érd Médiacentrum ügyvezető főszerkesztője, korábban pedig a Népszava munkatársa volt. „Valóban felmerült már tavaly az ellenzéki önkormányzatok kommunikációs együttműködésének igénye. Ennek lényege, hogy az ő felületeiken keletkező különféle tartalmakat hogyan lehetne eljuttatni egyrészt az országos médiába, másrészt az ország másik végébe” – nyilatkozta a kezdeményezéssel kapcsolatban Kövesdi a Népszavának.

Kövesdi hozzátette, hogy túlzás lenne „ellenzéki MTI”-ről beszélni, mivel nem hírügynökséget akarnak létrehozni, hanem az önkormányzati médiavilágban létrejövő tartalmakat akarják felhangosítani”.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gáspár
2021. június 15. 04:20
Pofa be, gatya(bugyi) le.
tetx
2021. június 14. 17:31
Nem tökmindegy milyen néven tolják a vég nélküli ordenáré hazudozásaikat?
iimre
2021. június 14. 15:48
Jól látom, az van a Kunhalmi maszkjára nyomtatva, hogy MASZOP??? ;)
zakar zoltán béla
2021. június 14. 15:31
révai
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!