Szintén közös szál még a volt kormányfő és az ellenzéki portál között a főszerkesztő személye is. Ezt a tisztséget. ugyanis az a Zentai Péter tölti be, aki a Gyurcsány- és Bajnai-féle Miniszterelnöki hivatalból a Bajnai által életre hívott Haza és Haladás Egyesületben, később pedig a mára megszűnt Együtt pártban dolgozott.
Zentai tavaly júniusban arról is beszámolt, hogy milyen együttműködésben vett részt Bajnai sajtósakéént Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével, aki akkor még az Origó, illetve az Index munkatársa volt.
Címlapképen: Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője felszólal a szövetség bajai lakossági fórumán 2013. szeptember 21-én.
Kép forrása: MTI fotó, Ujvári Sándor