A főpolgármester hozzáteszi: a 2022-es választás után megalakuló új kormány ezt az eljárást törvénytelennek tekinti, meg fogja semmisíteni, egyetlen centi autópályát sem ad magánkézbe, egy fillér koncessziós díjat sem fog fizetni, és mindenkit a jog erejével von felelősségre, aki ebben a bűnös eljárásban közreműködik.
Karácsony egy nyilatkozatot is közzétett, amelyhez kéri az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek csatlakozását. A közlemény szerint:
„A helyzet egyértelmű: a bukására készülő kormánypártok nagy sietve már az autópályák és autóutak üzemeltetését is a strómanjaiknak akarják kiprivatizálni.
Teljesen világos helyzetet kívánunk teremteni: mindannyian illegitimnek tartjuk ezt a pályázatot, mert elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy évvel a választások előtt a kormány minden társadalmi felhatalmazás nélkül két generációra lényegében eladja a magyar gyorsforgalmi utakat.
A koncessziós pályázaton részt venni kívánó minden szereplőnek tudnia kell, hogy bármelyikünk is lesz a miniszterelnök jövőre, Magyarország következő kormánya ezt a pályázatot és az annak nyomán megkötésre kerülő szerződést semmisnek fogja tekinteni, az annak megkötésében állami oldalon közreműködőket a jog teljes erejével felelősségre fogja vonni, egyetlen fillér koncessziós díjat nem fog kifizetni, és vissza fogja venni a magyar gyorsforgalmi utakat.