Juszt László a szlávokra és a románokra emlékezne Trianon alkalmából

2021. június 05. 12:40

„Már megint Trianonra emlékeznek!” – hördül fel az újságíró a Facebookon.

2021. június 05. 12:40
null

Az újságíró a nemzetiségek arányait veszi górcső alá, és a magyar vezetők vakságáról értekezik közösségi oldalán, válaszul az országos megemlékezésekre. „Emlékezzünk, hogy az osztrák-magyar monarchia 51 millió lakossából 46 százalék volt szláv (szlovák, rutén cseh, morva, horvát, lengyel). Volt 6 százalék román. Német 23 és magyar 20 százalék. Természetesen ugyanez volt az arány a hadsereg tisztikarában és legénységében is” – kezdi Juszt László.

Mi vezetett Mohácshoz?

Azonnal levonta a következtetést is: „Mi ez, ha nem a tökéletes vakság az ország vezetőinek részéről? A főnemesség nem akart Bécsnek ellentmondani. Hiszen előtte meg kellett volna békülni a nemzetiségekkel. Meg kellett volna adni a románoknak, horvátoknak, szlovákoknak, szerbeknek a szabad nyelvhasználatot, a szavazati jogot és még – horribile dictu! – az autonómiát is. Akkor inkább vesszen minden! És így is lett.”

Juszt László külön felhívja a figyelmet Horvátországra: „És emlékezzünk arra is, hogy az egykori Horvátországban, – amelynek része volt 1910-ben a mai Szlovénia is – mindössze 4, nem tévedés négy százalék volt a magyar lakosság aránya.” A megmondóember szerint lehetőségeink téves megítélése a magyar uralkodói elit sok évszázados „hagyománya”. „Csak azt nem fogja fel a mai elit sem, hogy

vonja le a végső konklúziót pár mondat után Juszt László.

Kép forrása: Juszt László Facebook-oldala

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. június 06. 20:29
"Juszt László külön felhívja a figyelmet Horvátországra: És emlékezzünk arra is, hogy az egykori Horvátországban, – amelynek része volt 1910-ben a mai Szlovénia is – mindössze 4, nem tévedés négy százalék volt a magyar lakosság aránya." És? A nevében is az volt, hogy Horvát. Csak a Korona volt közös. Amit a seggfasz habsburgok basztak szét. Vajon mit akart ezzel ez a hidrokefál? Ezt bírta ez a szar besúgó összehozni?
borhwerk
2021. június 06. 17:54
Ide kellene kuldeni egy kicsit Kolozsvarra ...... eljen a romanok kozt...
madárinfluencer
2021. június 06. 08:37
A nyugati hatalmak sem képesek tanulni saját hibájukból, mert a trianoni békediktátum egyik komoly okozója volt a II. világháború kirobbanásának. Ezzel a statisztikával, ami Juszt László előrángatott nem lehet igazolni azt az igazságtalanságot, hogy több milliónyi magyar rekedt az ország határain kívül. Ezzel a nagyhatalmak ugyanolyan igazságtalan állapotot hoztak létre, mint amilyen Trianon előtt volt, csak ellenkező előjellel. Magyarországtól még Ausztriához is csatoltak területeket, amely Ausztria úgy vitte bele a Magyarországot a háborúba, hegy nem volt önálló magyar külügy-, hadügy- és pénzügyminisztérium. Nem tudom, hogy Juszt László járt-e valaha Erdélyben, de ott a falvakat járva lehet megérezni, hogy mit kellett az ottani magyaroknak Trianon óta átélni. Ha ő is kint rekedtek közé tartozna akkor is így látná Trianont? A németek, akik miatt már kétszer lángba borult Európa már egyesültek. Az Erdélyi Magyarok még azt sem kapták meg, amit a trianoni békeszerződésben megígértek nekik. A németek meg úgy csinálnak, mintha a II. világháborút egyedül a magyarok veszítették volna el.
Független
2021. június 06. 07:12
Pedig nincs már német Erdélyben és Bánátban (eladták a románok mind Németországnak, mint a rabszolgapiacon anno, valutáért, fejpénzért, táblázatba foglalt árfolyamon, miszerint nő-gyerek-munkás-mérnök-orvos, stb, majd a zsidó vallásúakat is, mind, Izraelnek, utóbbinál 440 fő/egy modern baromfi-feldolgozó üzem "árfolyamon", már csak a magyar maradt, de ők nem akarnak elmenni, ezért diszkriminálni és asszimilálni teljes gőzzel a román politika). Így lett ősromán, azaz dáko-román építészeti gyöngyszem a turistáknak mutogatott (amúgy az erdélyi szászok által teremtett-épített) Nagyszeben és Brassó. Nem csak történelmi személyiségeket (Mátyás), de történelmet (1989-es lázongások kirobbantásának okát, azaz Tőkés és Temesvár lakosai szerepének elhallgatása) és építészeti-vallási örökséget (Brassó, Nagyszeben) és már temetőket (Uz-völgye) és sírhelyeket, halottakat is lop a román politikai-oktatási rendszer és közélet!!!!!!!! Ez Kádár János-Horn Gyula és Göncz árpád vezette szdsz egyik fő bűne akik 80 évig hallgattak a Károlyiféle liberális alulművelt, majd Kun bélás 133 napos kommunista rémuralom és terror, DE VÉGEREDMÉNYBEN a Magyar Állam hibájából egy rablóbékediktátum miatt határon kívül maradt 3 milliónyi magyar immáron 100 éves jogfosztottságáról. 4 évvel a 1990-es rendszerváltozás után összeáll a kommunistákkal gönczárpádvezette szdsz, legalizálva a 4 évvel azelőtt még hatalmon lévő, országot kifosztó és emberek, családok 10000-it tönkretevő, el nem számoltatott bűnös, horn gyulás mszmpésekkel? Micsoda egy gerinctelen lépés volt ez a most Karácsonyék által istenített gönczárpádos szdsz-től? Ha akkor Göncz vezette szdsz nem hatalmat és pénzt tekintette volna az Istennek, hanem korábbi elveiket akkor most nem lenne ennyi el nem számoltatott, fullmilliomossá vált volt kommunista-kádárista elvtelen ember a politikában és gazdaságban akik le is züllesztették a magyar politikát rendesen. Szégyenpadra nem talapzatra kellene állítani Göncz Árpád emlékezetét, amiért ezt az erkölcsi hátraarcot bemutatta a történelem színpadán hogy kormányra kerülhessen ő és pártja, elárulva a teljes akkori antikommunista ellenzéket!!!! 2006-ban meg még jó meg is verette a Göncz párt vezette belügyminisztérium a népet, a véresre vert fejű parlamenti fideszes társán jót röhögő Kuncze Gábor akkori belügyminiszter vezetésével. Szégyen ez az szdsz, szégyen göncz árpád, és most ezek és leszármazottaik szerepelhetnek a magyar médiában, mint kuncze gábor meg horn gábor.......meg közben Gergényi szabadon élheti életét, még a göncz árpád másik kedvenc párttársa, a majd 20 évig szabadon lopó, volt főpolgármester demszky gábor által népveretésért adományozott prourbe díjat sem vették vissza tőle??? Mi ez a gyalázatos ma magyar történelem? A 133 napos vörösterror idején volt a politikai morál ilyen mélyen Budapesten mint most! Minden másként lett volna ha göncz árpád nem vétózz ameg anno a Zétényi-Majtényi féle igazságszolgáltatási és elszámoltatási törvénytervezetet. Ez és mai züllött politikának ez is az oka, amit göncz árpádnak és pártjának, az szdsz-nek neveznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!