Holland csapatkapitány a budapesti meccs előtt: Ha rasszista bekiabálást hallok, lemegyek a pályáról

2021. június 25. 11:39

Georginio Wijnaldum már korábban jelezte, hogy szivárványszínű karszalagban lép pályára.

2021. június 25. 11:39
null

Bár a magyar válogatott kiesett az Európa-bajnokság küzdelmeiből, a Puskás Aréna még otthont ad egy nyolcaddöntőnek: vasárnap a csoportgyőztes Hollandia és a Csehország csap össze Budapesten.

A hollandok csapatkapitánya, Georginio Wijnaldum már korábban jelezte, hogy szivárványszínű karszalagban lép pályára. Most pedig az ESPN cikke szerint azt mondta,

hogyha bármilyen rasszista bekiabálást hall, lesétál a pályáról.

Az UEFA-nak kellene megvédeni a játékosokat, meghoznia a döntéseket. Büntettek már meg azért labdarúgót, mert megvédte magát, épp ezért az UEFA-nak kellene az élen járnia. Nem tudom, hogyan reagálnék ilyen helyzetben, korábban azt gondoltam lesétálok, de aztán úgy vagyok vele, hogy az ellenfél azt gondolná »Hadd kiabáljanak rsszistta sértéseket, mert így az ellenfél levonul a pályáról«.

Ettől még lehet, én is elhagyom a pályát, de előtte megbeszélem majd a játékosokkal” – idézi az ESPN Wijnaldumot, aki azt mondta a szivárványszínű kapitányi szalagot nem csak a magyarok ellen hordaná, mert pont az elfogadás a lényege, hogy mindenki szabadon szerethessen.

Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Kenzo Tribouillard

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2021. június 27. 06:21
White lives matter!
sorivo4
2021. június 27. 02:10
Szemantikailag attól még úgy lenne helyes, hogy "a holland csapat kapitánya". Mert hogy ez az ember ránézésre nem holland, azt nem rasszizmus észrevenni.
Sün Balázs
2021. június 26. 20:33
Az UEFÁ-nak be kellene tiltani a szivárványos csapatkapitányi karszalagot, mert az egyszerűen provokáció!
vastaps
2021. június 26. 13:32
...megkene piszkalni' azokat a kibaszott gatakat , vigye mar el oket a viz. Igy meg vagy 50 evet pofaznak , unom mar oket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!