Harangozó Tamás szerint Molnár Gyula MSZP-s pályafutása véget ér

2021. június 12. 18:06

Molnár Gyula, ha nyer a 2022-es választáson, nem akarja elhagyni az MSZP-t – mondta a korábbi szocialista pártelnök az ATV híradójának, aki most DK-s színekben indul.

2021. június 12. 18:06
null

Amint arról korábban beszámoltunk, Molnár Gyula, aki 2002 és 2010 között a polgármestere, majd 2016 és 2018 között az MSZP elnöke volt, Újbudán indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson.

A politikus az ATV Híradójának kijelentette: „valóban, 2022-ben, ha és amennyiben megnyerem az előválasztást, ha és amennyiben megnyerem a nagy választást, akkor a DK frakcióba fogok ülni”írja a HVG. Viszont arra a kérdésre, hogy ha 2022-ben tényleg beül a DK frakciójába, elhagyja-e az MSZP-t, Molnár Gyula nemmel válaszolt. 

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője szerint viszont Molnár Gyula pályafutása véget ért az MSZP-ben: „Természetesen azzal, hogy egy másik párt színeiben és másik párt frakciójában kíván beülni, azzal egyben azt a döntést is meghozta, hogy egy másik párt színeiben is kíván politizálni a jövőben” – jelentette ki Harangozó.

Kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

 

 

 

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. június 14. 09:59
szerintem téved! mert a maszopnak van vége!
Erdőmester
2021. június 13. 15:03
Az utolso MSzP-s pedig kapcsolja majd le a villanyt.
hátakkor
2021. június 13. 14:52
Az mszp is véget ér
cutcopy
2021. június 13. 10:11
"Harangozó Tamás szerint Molnár Gyula MSZP-s pályafutása véget ér" Azért ez a Harangozó átlát a szitán, amúgy meg egy brancs maguk..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!