Nem ismerte be bűnösségét Donáth László

2021. június 04. 13:27

Könnyű testi sértéssel és szeméremsértéssel vádolják a lelkészt.

2021. június 04. 13:27
null

Nem ismerte be a bűnösségét Donáth László, így a bíróság a korábban meghozott büntetővégzést hatályon kívül helyezte, és tárgyalásra utalta az ügyét a pénteken megtartott előkészítő ülésen – derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

Az evangélikus lelkészt aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel vádolja az ügyészség. A Fővárosi Főügyészség korábban közölte, hogy a bíróság a vádlottal szemben 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki, Donáth tagadta a vádakat, és tárgyalást kért.

Donáth ügyéről korábban mi is beszámoltunk. Arról az ügyről van szó, amely szerint Donáth egy szeretetotthonban az egyik dolgozóval keveredett összetűzésbe. Egy takarítóként dolgozó nő szerint 2019 nyarán Donáth egy kisebb hiba miatt két kézzel fojtogatta. Emellett azt is elárulta, hogy egy folyosón hagyott babakocsi miatt alakult ki a konfliktus. A hatóságoknak már arról is beszámolt, hogy az evangélikus lelkész korábban szexuálisan zaklatta. Állítása szerint másokat is molesztált Donáth.

A következő tárgyalás 2021. szeptember 6-án és 7-én lesz, ekkor a vádlott, a tanúk, valamint szakértők meghallgatása várható.

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. június 06. 07:35
Ez a "fent-közölt"--"ATYÁS" "ÁLDÓ MOZDULAT"--a legjellemzőbb Donáth László álszent és hazug "patyomkin emberi-papi" ÁLVILÁGÁRA. Donáth-nál semmi--és semminek az ellenkezője--SEM(!) igaz! AHOGY MONDANI SZOKTÁK: "MÉG A SZEME SEM ÁLL JÓL" az ürgének. Ezzel a "PÓNEM"-mel--ami neki van-- én legföllebb INTRIKUS SZINÉSZNEK mennék el a "lizsé" béli Liliputi Szinházba, GÓT BÁCSIHOZ.
Julismama2
2021. június 04. 17:08
Kiharcolja magának a letöltendőt? :) Helyes.
BossN
2021. június 04. 16:19
A lányát is megrontotta?
satman11
2021. június 04. 16:02
Izlelgetem, izlelgetem, de csak hányni tudok a kommunista lelkész titulusától...mindvégig az MSZP padsoraiban ült....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!