Dobrev Klára államosítást és földosztást igér 2022 után

2021. június 22. 13:22

A Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje azt ígéri, ha kormányt alakíthat 2022-ben, akkor visszaveszi a földet azoktól a fideszes oligarcháktól, akik szerinte csak az uniós földalalapú támogatások begyűjtésével foglalkoznak, és azoknak adja, akik ténylegesen a földből és a mezőgazdaságból élnek.

2021. június 22. 13:22
null

Dobrev Klára keddi online sajtótájékoztatóján arra hivatkozott: az Európai Unió ellenőrző hivatalának jelentése szerint 2018-ban a földadalapú támogatások közel 80 százalékát „a fideszes oligarchák, nagybirtokosok teszik zsebre, akik szerinte életükben kapát még nem láttak, és nem tudják, mi fán terem a magyar mezőgazdaság”.

A listát Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc vezeti, ők mindketten 2,5 milliárdot kaptak 2018-ban.

Emellett – folytatta – Nyerges Zsolt, „Simicska Lajos egykori jobbkeze közel félmilliárdos támogatásban részesült, a Lázár János kormánybiztossága alá tartozó mezőhegyesi ménesbirtok több mint 300 milliót kapott, de ott van a nyertesek között Lázár János nagybátyja is, aki szintén több mint 300 millió forintos támogatásban részesült.”

Dobrev Klára kijelentette: az Európai parlament alelnökeként feladatának érzi, hogy az uniós mezőgazdasági politikát úgy alakítsák át, hogy ne kaphassanak pénzt a fideszes oligarchák,

és ez a támogatás azoknak jusson, akik valóban a földből élnek, mezőgazdaságban dolgoznak. „2022 után, Magyarország miniszterelnökeként külön feladatomnak tartom, hogy a földet visszavegyük azoktól az oligarcháktól, akik semmi mással nem foglalkoznak, csak hogy a támogatásokat be tudják gyűjteni, és azoknak adjuk, akik ténylegesen a földből és a mezőgazdaságból élnek” – fogalmazott.

Benedek Szilveszter, a DK agrárkabinetjének vezetője, a DK pápai országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta: „az agrártámogatások nagy részét a fideszes kevesek fölözik le a mezőgazdaságból élő sokak elől, és ehhez hűen asszisztálnak az orbáni agrárkormányzat káderei is.” Közölte: azon fog dolgozni, hogy 2022 után ez a helyzet megváltozzon, ne oligarchák játszótere legyen a magyar mezőgazdaság, az agrártámogatások pedig azokhoz irányuljanak, akik valóban megérdemlik.

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hegyaljai
2021. június 23. 09:29
A földalapú EU támogatás jellegzetességeinek megismerését azzal kellene kezdenie Klára Asszonynak, hogy rádöbbenjen II. Erzsébet kapott ezen a jogcímen a legtöbbet. Ő sem kapált.
Krupp Skya
2021. június 23. 06:23
Ha Dobrevék kerülnek hatalomra, mindenki kap földet, a koporsójára.
Bájron
2021. június 22. 21:44
Klári buta, birka, tahó, idióta! fletonak jó!!!!
Berecskereki
2021. június 22. 18:20
Dobrev Klára nem ismeri az uniós direktívákat, vagy tudatosan hazudik és félrevezeti a választókat. Az unió védi a magántulajdont, így nincs ehetősége az álmosításra. Közérdekből kártalanítással lehetséges az állami tulajdonba vétel. Ez azonban a költségvetést terhelné. Lehetőség lenne kis tételbe történő eladásra, de erre viszont nincs igény. Az pedig, hogy ki mennyi uniós támogatást kap a KAP rendszerben, az általa művelt terület határozza meg. A támogatás pedig a fogyasztás közvetett támogatása. Ma már a mezőgazdaságban nincsen kapa, kasza, hanem korszerű, nagy teljesítményű gépek vannak. A közép és nagybirtok rendszerben pedig alkalmazottak és munkások vannak, ahogy az iparban. Úgy látszik DK-nak halvány gőze sincs a mezőgazdasági munkákhoz, de annál több a hazudozáshoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!