Az Antifával is kapcsolatban állt a terrorcselekményre készülő magyar iszlamista

2021. június 05. 12:13

Több radikális iszlamista szervezettel szimpatizált az arab nevet felvevő V. Kende.

2021. június 05. 12:13
null

Korábban megírtuk, hogy robbantani akart egy iszlamista férfi Magyarországon, később pedig az is kiderült, hogy piarista diák volt egykor a terrortámadásra készülő férfi. A Magyar Nemzet most arról számol be, hogy az erőszaktól sem visszariadó, a harcias iszlámmal is szövetkező Antifa nevű szélsőbaloldali szervezettel is kereste, és meg is találta a kapcsolatot V. Kende, aki felesküdött az Iszlám Államra. A radikalizálódó 21 éves magyar egyetemista dzsihadista arab neve Hüsseyin Ziyad V, írják.

Szembetűnő Antifa-szimpátia, beszédes közösségi oldalak

Huszonegy iszlamista, köztük nem egy radikális közösséggel, csoporttal, információs csatornával szimpatizál V. Kende, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) másodéves hallgatója, írják, akit kedden fogott el Kecskeméten a Terrorelhárítási Központ (TEK) három beavatkozó egysége terrorcselekmények előkészülete miatt. Szembetűnő a fiatalember vonzódása a szélsőségesen radikális, szélsőbalos Antifa szervezethez is.

A Magyar Nemzet úgy tudja,

kiemelten sokszor került kapcsolatba az interneten az Antifa Magyarország – Magyar Antifa Akciócsoporttal.

A magát antifasisztaként meghatározó szervezet Nyugat-Európában, főleg Franciaországban gyakran együttműködik a radikális iszlamistákkal, teszik hozzá. Hangsúlyozták: a fiatal egyetemista Instagram-oldalán mindössze egy bejegyzés van, ám 207 követője, köztük jó néhány arab, török, egyéb iszlamista, valamint 521 Insta-oldalt követ, köztük nagyon sok iszlamista közösség oldalát. V. Kende Insta-oldaláról tudják, hogy radikalizálódása részeként muszlim nevet vett fel, és Hüsseyin Ziyad V. néven regisztrált.

Hüsseyin/Kende Facebook-oldala azonban még beszédesebb a Magyar Nemzet szerint. Bejegyzései egyértelművé teszik, hogy mennyire vonzódik az iszlám, köztük a radikális iszlám eszméihez. Hajdu Jánostól, a TEK főigazgatójától tudhatjuk, hogy a 21 éves, jól szituált családból jövő fiú felesküdött a hírhedt terrorista szervezet, az Iszlám Állam (ISIS) katonájának, és hajlandó lett volna öngyilkos merényletben meghalni a szélsőséges eszméiért. Emlékeztettek: eddig még nem került nyilvánosságra, hogy hol és mikor radikalizálódott annyira a 21 éves fiú, hogy kész lett volna a paradicsom és 72 szűz reményében meghalni öngyilkos merényletben. (Az iszlám hit szerint a „mártírhalált” haló férfiak jutalma a túlvilágon 72 szűz, írja a lap.)

A fiú családja és élete

A Magyar Nemzet szerint a fiú családja Kecskemét petőfivárosi kertes övezetében él, édesapja köztiszteletben álló ügyvéd. Kende a helyi piarista gimnáziumban érettségizett, csendes, magának való fiúnak ismerték osztálytársai, akik szerint a „légynek sem tudna ártani” típus. Nagyon jó tanuló volt, teszik hozzá, gond nélkül felvételizett a BGE-re, ahol tavaly március óta nagyrészt csak távoktatás zajlott, így Kende Kecskeméten, a családi házban gyakorlatilag minden idejét a számítógép előtt töltötte. Főleg a radikális iszlám szervezetek angol nyelvű oldalait követte,

az Iszlám Állam terroristáival a dark web jelszóval védett oldalain angolul kommunikált.

Itt világosították fel egyebek mellett arról, hogy miből és főleg miként lehet szögekkel töltött csőbombát gyártani, amely óriási pusztítást tudna véghezvinni például a labdarúgó Eb budapesti mérkőzésein a nézők között – hangsúlyozza a lap.

Megírták: Husseyin/Kende ügyvédje, Jován László szerint védence tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, azaz hogy budapesti és vidéki tömegrendezvényeken tervezett terrortámadásokat, illetve gépjárművel tömegbe akart volna hajtani a Balatonnál. Ugyanakkor az ügyvéd nem vitatta a tőle lefoglalt elektronikus adathordozókon lévő adatokat, amelyek a hírek szerint bizonyítják a terrorcselekményekre való előkészületeket. A TEK azonban például a csőbombával kapcsolatban nemcsak „csevegésekről” tud, amelyek a harcos mudzsahedinek és magyar követőjük között zajlott, hanem Husseyin/Kende

már be is szerzett alkatrészeket a pokolgéphez,

közli a portál.

Fotó: TEK

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. június 06. 20:19
Én nehezen hiszem ezt a sztorit, de mindegy, túlságosan kerek történet egy necces választás előtt !!!!!!!!!!!!!!!!!!
Edvind Johnsson 4.0
2021. június 06. 15:21
Egy újabb elmebeteg. Azon azért elgondolkoznék az illetékesek helyében, hogy nevelték a piaristák ezt a férget.
Rocktoberi
2021. június 06. 06:27
Az iszlám hit szerint a „mártírhalált” haló férfiak jutalma a túlvilágon 72 szűz, írja a lap. De azt sehol nem írták, hogy ezek nők lesznek......
masikhozzaszolo
2021. június 05. 19:40
Én úgy tudom, az jelenik meg a médiában, amit meg akarnak jelentetni. A TEK meg leginkább csendben teszi a dolgát. Miért van ez a eset elővillantva, én azt kérdezném? Mi a cél vele, mert valami van az biztos. Ezeket az ügyeket, szerintem hót csendben szokták elintézni, ha van ilyen. És nyilván van több is. Miért kapott pont ez, pont most fényt? Be van készítve másik eset is? Ami szintén közzé lesz téve? Választás lesz, tudom. Nyilván ez is a része. És lesz valami tényleges durranás is, hogy vegyük elő a józan eszünket, higgyük el, nem vagyunk mentesek ettől a nyugati történésektől, nálunk is lehetnek. De hát tudjuk, hogy lehetnek, akár. Olyan mint a THM, a banki kölcsönnél, AKÁR... Most féljünk, vagy örüljünk, hogy a macska megfogja az egeret?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!