Vágó elmagyarázza Menczernek

2021. május 27. 16:03

A DK-s politikus végtelenül aljasnak tartja, hogy a külügyi államtitkár oltásellenességgel vádolta meg a baloldalt, hiszen csak most tették közzé a kínai vakcina dokumentációját.

2021. május 27. 16:03
null

„Ez már tényleg mindennek az alja” – kezdi Facebook-posztját Vágó István, utalva Menczer Tamás videós üzenetére. Majd azzal folytatja, hogy figyeljen, mert elmagyarázza neki. S egy példával rukkol elő.

– Tegyük fel, hogy ön sürgős műtéti beavatkozásra vár, és Önnél jelentkezik egy kínai sebész, aki nem mutatja be a diplomáját. Elfogadja?

– Lesznek, akik azt mondják, nyugodtan vesse alá magát a műtétnek, „hiszen annyi jó kínai orvos van” – mások figyelmeztetnek, hogy nem tudható, képes-e egyáltalán operálni a jelentkező. Hogyan dönt?

– Aztán nagy nehezen előkerül a kínai vállalkozó diplomája (vagy megszerezte azóta). Erre Ön azt mondja, hogy akik figyelmeztették, azok MŰTÉTELLENESEK?

Ez normális gondolkodás? – teszi fel a kérdést a DK-s politikus.

Majd azt írja, hogy mivel most tették közzé a Sinopharm teljes dokumentációját, nem igaz, hogy korábban megvolt, ezért Vágó végtelenül aljas vádnak tartja, hogy Menczer azt mondta, az oltásellenes baloldal hónapokon keresztül hazudott.

Végül azzal zárja a bejegyzését Vágó, hogy „biztos vagyok benne, hogy ezt Ön is tudja. Akkor miért beszél így? Miért csinálja?

Sejtem a válaszát. De hogy ennyire lebecsülje azokat, akik Ön szerint ezt a maszlagot beveszik, az ennek a kormánynak, köztük az Ön szégyene.”

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. május 28. 16:57
A főnököd Gyurcsány Ferenc szakdolgozata nincs meg - ha volt is akkor stílszerűen lopott - de te ezt elfogadtad, hogy diplomás kis hülyém!
Peppa
2021. május 28. 14:30
Te szánalmas fasz, miért ne bíznánk meg a magyar szakemberekben, akik bevizsgálták az oltást? Miért kell még mindig ez a megfelelési kényszer valami nagyobb hatalomnak? Hülye komcsi-libsi gyökér.
excopp
2021. május 28. 13:37
"...Vágó elmagyarázza..." - nem - csak magyarázza - de nem érti...
öszödibeszéd
2021. május 28. 12:07
Vágó komolyan gondolja, hogy egy ennyire fejlett, hightech-ország, mint Kína tudósai kamuznak a vakcinával? (Kína mára óriási részesedéssel bír a globális gyógyszer(kutatási) ágazatban is) Hogy a számos ország, köztünk hazánk tudósai is kamuznak ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban? Ha túllépne a tévés a rasszizmusán/előítéletes gondolkodásán, akkor nem tolná rögeszmésen elavult nézeteit a kínai oltóanyaggal kapcsolatban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!