Szijjártó Péter: A Pfizer szállította a legtöbb vakcinát Magyarországra

2021. május 04. 11:31

A fiatalok beoltásához elsődlegesen a Pfizer vakcináját fogja használni a jövőben Magyarország.

2021. május 04. 11:31
null

Áttörést ért el Magyarország azon a téren, hogy hazánk az első olyan ország, ahol mindenki számára elegendő vakcina áll rendelkezésre, köszönhetően annak, hogy hazánk nem csinált ebből ideológiai kérdést és a szélrózsa minden irányából vásárolt oltóanyagot. Magyarország immáron tehát nem keresleti, hanem kínálati piacként van jelen a vakcinák között – mondta el Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta:

Az mRns technológiában elért áttörés és a vakcina előállítása között csupán 280 nap telt el, ami rekordidő – mutatott rá Vereckei Péter, a Pfizer magyarországi igazgatója. Eddig 2.8 millió vakcina érkezett hazánkba a Pfizer gyártól, a mai naptól azonban az amerikai cég felpörgeti a szállításokat így május hónapban 1.3 millió, júniusban pedig már több, mint 2.3 millió adag Pfizer-vakcina érkezik hazánkba, ami lehetővé teszi a 16 évnél fiatalabbak beoltását is.

– jelentette ki Vereckei Péter. 

 

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2021. május 04. 17:34
Többet hoztak olcsóbban,mint a kínaiak? És mégis abból van hiány,a kínait utánad vágják? Vajon eladták,elajándékozták azt a sok Pfizert?
Himalája
2021. május 04. 16:38
Én személy szerint kerülöm az oltást ahogy csak lehet. Mert ugye minek, egy olyan vírus ellen, amelyet ezidáig a járvány csúcsosodása alatt sem sikerült elkapnom. De ha mégis a körülmények miatt ebbe belekényszerítenek, akkor semmiképp sem mRNA vakcinát. Gyalázatosságnak tartom, hogy a gyerekeket és fiatalokat is, kiket ez a kór a legkevésbé érint szintén oltani akarják ezekkel, a még alig fél éve használt kísérleti vakcinákkal, melyek hosszú távú hatásairól még annyit sem tudunk, mint egy lepkefing.
Mátyás01
2021. május 04. 16:33
Úgy látom néhány hozzászólónak sikerült Vágó Pistásan értelmezni a WHO jelentését. A lehet, hogy talán kell majd, de még nem biztos egy harmadik oltás is bizonyos korosztály számára, szerintük azt jelenti, hogy szar a kínai, sőt mitőbb veszélyes vele oltani. A sorbanálláshoz pedig egy külföldi példa: https://index.hu/fomo/2021/05/04/lepattano-vakcinaval-oltottak-be-mila-kunist-koronavirus-oltas-vakcina-ashton-kutcher/
Sulammit
2021. május 04. 15:39
Jók vagyunk, Pfizerben is. Köszönet érte, Orbán Viktornak, Szijjártó Péternek és mindenkinek, akik azért dolgoznak éjt nappallá téve, hogy oltva legyenek a magyarok, mindenki, aki felelősséggel tartozik magáért és a családjáért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!